Külföldi szexmunkára beszélt rá egy 21 éves nőt a borsodi kerítő

Megosztás

Kerítés bűntett, közokirattal visszaélés vétség, és vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrse egy 50 éves helyi férfival szemben – írja a police.hu. A gyanúsított 2021. márciusától, több alkalommal is megkörnyékezett egy 21 éves fiatal nőt, azzal az ürüggyel, hogy anyagi helyzetén jól fizető külföldi munkával tud segíteni, amihez a férfi minden segítséget megígért. Az egyre sűrűsödő rábeszélések hatására a nő élt a lehetőséggel, majd Németországban szexuális szolgáltatást nyújtott.

A nő semmilyen fizetséget nem kapott az elvégzett szolgáltatásokért, miközben megbízói azzal dicsekedtek környezetükben, hogy lakást vesznek a befolyt pénzből.

A sértett ezek után tett feljelentést. A nő korábbi megbízói egy kisebb összeget ajánlottak, ha visszavonja a feljelentését.

A Sajószentpéteri Rendőrőrs nyomozói az ügyben indított nyomozás eredményeként gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves férfit, akit 2021. április 7-én őrizetbe vettek, egyben előterjesztést tettek letartóztatásának ügyészi indítványozására.

(A fotó csak illusztráció!)

Hozzászólások

Related posts