Rendeletet módosítottak, hogy szabályos legyen a Magyar Államkincstár új elnökének kinevezése

Megosztás

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnök március elején váratlanul lemondott, majd a miniszter idő előtt menesztette a mellé kijelölt miniszteri biztost is.

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán kész tényként közölte, hogy Bugár Csaba került a Magyar Államkincstár elnöki pozíciójába, aki sokféle pénzügyi intézménynél dolgozott, legutóbb 2019. júniusától a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. vezérigazgatója volt.

Kinevezéséhez azonban módosítani kellett az erre vonatkozó kormányrendeletet, ami szerdától hatályos, tehát az új kinevezés is csak mától felel meg a jogszabálynak.

Az a mondat ugyanis, hogy „Elnökké szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal és legalább ötéves vezetői tapasztalattal rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki”, egy késő este megjelent módosítással beszúrták, hogy „közigazgatási vagy pénzügyi” gyakorlatot várnak el, így már védhető a kinevezés.

fotó: portfolio.hu
forrás: HVG.hu

Kapcsolódó cikkek