Csaknem 150-en fagytak halálra idén télen Magyarországon

Megosztás

Tavaly októbertől március végéig 147-en fagytak meg Magyarországon – tudatta a Magyar Szociális Fórum (MSZF), amit a HVG.hu idézett.

A kihűlés következtében elhunytak többsége fűtetlen helyiségekben lelte halálát, továbbá kórházban vagy beszállítás közben, mert már nem tudtak rajta segíteni. Közterületen, azaz a szabad ég alatt kevesebben hunytak el ebből az okból.

A szervezet arra figyelmeztetett, hogy ez az adat az áprilisi hideg napok miatt nem tekinthető véglegesnek. Úgy számolnak, hogy az elhunytak száma tovább emelkedik, amihez hozzájárul a szociális rendszer szétzilálódására és az egészségügyi rendszer állapota.

HVG.hu

Hozzászólások

Related posts