Korrupció miatt tartóztatták le a NAV egyik felsővezetőjét

Megosztás

Letartóztatták a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik felsővezetőjét, akit a gyanú szerint egy vállalkozó egy nagy értékű mobiltelefonnal vesztegetett meg – írja a Központi Nyomozó Főügyészség közleménye.

A vesztegetés miatt indított nyomozás eredményes volt. Az ügyben érintett személyek lakó- és tartózkodási helyén, munkahelyi irodáiban és gépjárműveiben tartott kutatások és lefoglalások során számos tárgyi bizonyíték került elő.

A megalapozott gyanú szerint

egy vállalkozó 2020 áprilisában a vele bizalmas viszonyban lévő NAV-vezetőnél elérte, hogy egy 342 ezer forint értékű mobiltelefonért cserébe segítsen neki soron kívül elintézni egy gazdasági társaságot érintő adóhatósági eljárás lezárását.

Az ügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatta ki a NAV-vezetőt, aki társával együtt tagadta a bűncselekmény elkövetését. Ez a cselekmény egyike a legsúlyosabb korrupciós bűncselekményeknek, ami öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A nyomozó főügyészség indítványozta az őrizetben lévő gyanúsítottak letartóztatását, a bíróság mindkét gyanúsított letartóztatását elrendelte. A nyomozás kezdeti szakban van, történtek teljes körű felderítése és a bizonyítékok beszerzése, értékelése folyamatban van.

Kapcsolódó cikkek