Orbán: Nőnapon még nem zárnak be a virágboltok, két hét múlva kezdődhet a fokozatos nyitás

Megosztás

Ahogy az várható volt, szokásos péntek reggeli rádióinterjújában elsősorban a minap bejelentett újabb korlátozásokról ejtett szót Orbán Viktor. “Nem volt más választásunk. Ezek járványügyi szakkérdések, hogy milyen tendenciák vannak. A szakemberek egyértelműen fogalmaztak, tragédia lesz, ha nem lépünk. A kormány meghallgatta a szakemberek okfejtéseit – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyet az Index szemlézett. “Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk” – tette hozzá a kormányfő, aki szerint március 15. után a konzultáció eredményét figyelembe véve megtervezzük, hogy erre mikor kerítsenek sort – fűzte hozzá.

Orbán azt is elárulta, hogy március 8-án, azaz nőnapon a virágboltok még nyitva maradnak. Elmondása szerint “a legnehezebb időszakra kell felkészülni, az intézkedések is ehhez a tényekhez igazodnak”. Ezért döntöttek úgy, hogy a digitális oktatás marad a középiskolában. Lehet, hogy a bölcsődéket is be kell zárni, de megpróbálják nyitva tartani őket – fejtette ki a miniszterelnök. Ugyanakkor a műszaki cikket áruló üzleteket, illetve a kaszinókat be kell zárni, de az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok is nyitva maradhatnak.

Ami a bértámogatást illeti, a kört mindenkire kiterjesztik, a katásoknak nem kell fizetni ebben az időszakban, a bérleti díjakat is elengedik az egész márciusi hónapra.

A kormányfő azt is elismerte, hogy az oltásoknál van némi technikai zavar. Elmondása szerint beoltottak száma már 800 ezer fölött van, és eddig összesen több mint 2 millió 800 ezren regisztráltak a vakcinára. Húsvétra megközelítőleg két és félmillió embert olthatnak be, júliusig pedig 8 millió lehet ez a szám. Orbán szerint célegyenesbe fordultunk a vírus elleni harcban, két hét múlva pedig kezdődhet a folyamatos nyitás.

Index.hu

 

Kapcsolódó cikkek