A borsodi tolvaj mindent kilopott egy telekről, még a csűrt is vitte

Megosztás

Lopás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 28 éves dédestapolcsányi férfival szemben – írja a rendőrség.

A gyanúsított 2020. szeptember 4-ét megelőzően többször is bejutott egy bánhorváti portára, ahonnan szinte mindent elvitt, ami mozdítható volt, ami nem, azt pedig szétbontotta.

A férfi ugyanis többek között ellopta a tűzifát, a cserepet, a kályhát, a lámpát, a szerszámokat. Ezt követően a csűrt szétbontotta, majd darabokban vitte el.

A férfi majd 700 ezer forint kárt okozott a sértettnek, amelynek a majd fele megtérült a gyanúsítottnál tartott hatósági házkutatás, és lefoglalás eredményeként. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek