Hoppá! A “csengeri örökösnő” a vádirat egyik ügyletével is összefüggésbe hozta Kósa Lajost, szorul a hurok

Megosztás

Bár gyaníthatjuk, ha a Fidesz-KDNP meg akarja védeni Kósát, akkor biztosan meg is fogja, mindenre lesz magyarázat.

A “csengeri örökösnő” állítása szerint a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt, csak a számláját adta volna “kölcsön” – írja a HVG.hu.

Besétálhat-e az utcáról bárki egy zürichi magánbankba úgy, hogy királynak kijáró tisztelettel bánjanak vele: ez csak az egyik olyan kérdés, amelyre – ha a magyar hatóságokon múlik – nem fogunk választ kapni, pedig az igazság számos részletére derülhetne így fény, még akkor is, ha a svájci bankos kaland csak egy mellékszál abban a történetben, amelynek a főszereplője a “csengeri örökösként” hírhedtté vált P. Mária – írja a HVG.

Ahogy azt a hvg.hu által a napokban nyilvánosságra hozott nyomozati anyagok bizonyítják, Kósa Lajos és az időközben csalással megvádolt asszony 2016-ban közösen jártak egy zürichi ügyvédnél, és a város két bankjában is megfordultak.

P. Mária ragaszkodna Kósa Lajos bírósági meghallgatásához, hiszen a svájci börtönben kézzel írt vallomásában már odakint összefüggésbe hozta a fideszes politikust az egyik olyan ügylettel, amely a vádiratban szerepelt, és amit az előkészítő ülésen is megismételt. A vallomásában azt állította, hogy az egyik olyan cég, amely neki utalt, a pénzt valójában nem is neki szánta, hanem egy harmadik személynek.

Kapcsolódó cikkek