Vezetés közben verte élettársát az ózdi férfi, börtön várhat rá

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt. A vádirat szerint az ittas vádlott 2020. július közepén ózdi lakásukban összeveszett élettársával – olvasható az ügyészség honlapján. Később autóba ültek, amelyet a vádlott élettársa vezetett, a vádlott a jobb első ülésre ült, hátul pedig közös kiskorú gyermekük utazott.

Az autóval Ózd belterületén közlekedtek, és az autót vezető élettársát a vádlott több esetben a fején megütötte, valamint többször szándékosan behúzta a személygépkocsi kézifékkarját, ettől a hátsókerekek blokkoltak, és a sértett nő csak ellenkormányzással, nehézkesen tudta az úttesten tartani a járművet, ami megállt. A nő tovább hajtott és egy körforgalomba érkezett, amikor a mellette ülő vádlott elkezdte tépni a haját, ettől az autó letért a haladási iránytól. A vádlott tovább szidalmazta a sértettet, és ismételten hirtelen behúzta a kézifékkart. A fékhatásra az autó a menetirány szerinti jobb oldali forgalmi sávba került, és keresztbe fordulva megállt.

A cselekményt a helyszínen tartózkodó rendőrök észlelték és azonnal intézkedtek. A sértett nő a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló repesztett és zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A vádlott a cselekményeivel veszélyeztette a közúti közlekedésben részt vevők, de különösen élettársa és kiskorú gyermekük életét, testi épségét. Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

Kapcsolódó cikkek