Kórházi készletekből lopott koronavírus-gyógyszereket a magyar orvos és üzletelt velük

Megosztás

Ebben biztosak lehettünk, hogy előbb-utóbb megtörténik, valószínűleg nem is egyedi esetről van szó.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség fertőzés kórházi kezelésére szánt gyógyszerek kereskedelmével gyanúsítja azt a budapesti orvost, aki a kórházi készletből lopott, hogy továbbértékesítse, írja az MTI. A csütörtöki összehangolt akció során tizenegy helyszínen tartottak házkutatást, amik során gyógyszereket, készpénzt és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, illetve két embert őrizetbe vettek – köztük az orvost -, többet pedig előállítottak, kihallgatásuk folyamatban van. Erről a 444.hu számolt be.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az ügy a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján indult. A budapesti kórházban dolgozó orvosnak, munkaköréből adódóan hozzáférése volt a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyeket kizárólag az intézményben, szoros orvosi felügyelet mellett adhatnak a betegeknek. A gyanú szerint

az orvos – egy korábbi páciensének közreműködésével – a koronavírus okozta betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket rendszeres haszonszerzésre értékesítette.

Kapcsolódó cikkek