Eredetileg, szíve szerint már nyugdíjas éveit élvezné, de megyénkben is rengeteg körzet van, ahol egyszerűen nincs háziorvos, a praxis ellátatlan. Dr. Vandlik Mihály László ugyan már betöltött a 82. életévét, de most is kiváló formában gyógyít több településen, sőt, még a központi ügyeleti feladatokban is részt vállal. Körzetében sajnos az alapvető szabályokat sem tartják be az emberek.
Dr. Vandlik Mihály László ugyan betöltötte a 82. életévét, de mint fogalmazott, nem tudja a munkát abbahagyni. Nem is akárhol kell helytállnia háziorvosként, megyénk egyik legszegényebb, abaúji térségében. Ő Csenyéte, Felsőgagy és Alsógagy helyettesítő háziorvosa.
– Amikor nyugdíjas lettem, Baktakékre költöztünk a feleségemmel, mert itt kaptam háziorvosi praxist. 16 évig gyógyítottam a település betegeit, és itt telepedtünk le. Aztán visszaadtam a praxisomat, és amikor a kistelepüléseken megtudták, hogy már nem dolgozom, rögtön felkerestek, vállaljam el a három községet, mert évek óta nem tudnak állandó orvost szerezni. Most megbízási szerződéssel helyettesítek. Valakinek csak meg kell gyógyítania az itt élő betegeket is! – fogalmazott László, aki három évvel ezelőtt kapta meg az aranydiplomáját.
Hozzátette: háziorvosi munkája mellett részt vállal az encsi központi ügyelet munkájában is.
Nehéz körülmények
Bevallotta, azért nincs könnyű dolga, mert körzetében sok ember nem tartja be az alapvető szabályokat sem. Nem viselik a szájmaszkot, nem ügyelnek a távolságtartásra és hanyagolják a kézfertőtlenítést. Van, hogy egymásnak adogatják át a maszkot.
– Mondom nekik, hogy nem egymástól kell elkérni, hiszen így semmi értelme az egésznek, de nem nagyon értik meg, hogy miért. Beszéltem a polgármesterrel, ő azt mondta, mindenkinek adott maszkot, de az emberek nem akarják használni. Járvány szerencsére nem tört ki a kistelepüléseken. Az emberek egészségi állapota megfelelő, de szükség van a rendszeres háziorvosi vizsgálatokra. Bár azt nehezen értik meg, hogy nem kell minden esetben antibiotikumot szedni. Ha felírok köptetőt és lázcsillapítót, akkor azt kérdezik, hogy hol van a gyulladáscsökkentő. Mert ők így hívják az antibiotikumot. Aztán sorolják, hogy ezt írjam fel nekik, meg azt. Én meg mondom, hogy ez nem lesz így jó, mert nem zöldségkereskedésben vagyunk. Belgyógyász létemre igyekszem megmagyarázni nekik, hogy mikor mire van szükség, de nem könnyű a betegekkel szót érteni. Több betegség gyógyításához elengedhetetlen lenne a diéta, amit olykor a beteg anyagi helyzete nem enged meg, vagy a diétás étkezésnek nem látják értelmét. Kisebb láz csillapítása a család feladata, de sok esetben hőmérő sincs otthon, vagy a lázcsillapító hiányzik a házipatikából – vázolta a helyzetet a háziorvos.
Fiatalítani kellene
Hozzátette: mindezek ellenére szerencsére még bírja a munkát. Igaz, a gerincét négyszer műtötték, és csípőprotézise is van, bottal jár, különösen csúszós időben kell vigyáznia, de azért jól tartja magát. Szakmai tudását rendszeresen, továbbképzésekkel frissíti. Minden évben részt vesz a Debreceni Egyetem Belgyógyász, Kardiológiai Konferenciáján, ami ebben az évben, a járvány miatt elmaradt.
– Szükség lenne a háziorvosi praxisok fiatalítására, de a vidéki élet talán nem olyan, amire a fiatalok vágynak. Első fronton találkozni a beteggel, és azonnal dönteni a további gyógymódról nagy felelősség. Jó, ha van hozzá szakmai tapasztalat, gyakorlati ismeret. Később, ha a fiatal orvos családot szeretne, akkor problémás lehet a gyerekek iskoláztatása, szóval sok összetevője van annak, hogy egyes körzetek hosszú évekig állandó háziorvos nélkül maradnak.
Líbiában
László aktív éveiben sokfelé dolgozott, főleg Debrecen és Békéscsaba környékén. Háziorvos és belgyógyász is volt, de a legemlékezetesebbek talán a líbiai évei.
– Az Egészségügyi Minisztérium pályázatot hirdetett külföldi munkavállalásra, és én is kiküldetést nyertem Tripoliba, Líbia fővárosába, ahol orvosszakértőként dolgoztam. 174-en kezdtük ott a munkát egy magyar poliklinikán, de végül csak 4-en maradtunk, mert a körülmények nem voltak a legideálisabbak. A lelkiismeretem azt diktálta, hogy maradjak, de a gyerekek iskoláztatása is. A feleségemmel és a két lányunkkal éltünk kint 8 és fél évig. A feleségem a Magyar Nagykövetségen dolgozott, konzuli titkár beosztásban. Amikor kiköltöztünk, a kisebbik gyermekünk 5 éves volt, az idősebbik 8. Francia nyelvű iskolába jártak, de tanultak angolul és arabul is. Így, amikor hazajöttünk, három idegen nyelven beszéltek. Közgazdászok lettek, és a mai napig a nyelvtudásukból élnek – sorolta a háziorvos.
Hozzátette, kalandos volt a hazaköltözésük is. Az egyik nyáron hazautaztak Líbiából nyaralni, de a felesége és a gyerekei már nem mentek vissza. Csak ő, hiszen kötötte a szerződése. De nem akarták hazaengedni, csak hitegették, hogy majd holnap, majd holnap lesz repülőjegy. Ez így ment fél évig, mire végre ő is hazajöhetett. Az engedélyhez 24 pecsétet kellett megszerezni különböző szervektől.
Lászlónak a munka mellett marad azért szabadideje is, hiszen a gyógyítás heti két napját köti le. Nagyon szeret fotózni és sakkozni. Fiatal korában fotópályázatokat nyert és sakkversenyeket. Ma már az unokákat tréningezi sakkban, akik örömmel tanulnak a nagypapától. (Boon.hu)
