Megvan! Összejött a szükséges pénz Zsombi gyógykezelésére

Megosztás

A hosszú gyűjtés eredménye célt ért, a szükséges összeg utolsó részlete is megérkezett, óriási siker. Most már megkaphatja a kisfiú a rendkívül drága gyógykezelést.

Két nap alatt több mint 100 millió forint érkezett a Szép Jövőért Zsombornak Alapítvány számlájára. Azt is megtudtuk, honnan – számolt be erről a Minap.hu.

2021. február 17-én elértük a célt! Összegyűlt a szükséges összeg a Zolgensmára! – tudatta szerda este az Sma baby Zsombor nevű Facebook oldal, ahol a gyűjtés állását és annak lépcsőfokait követhették azok, akik szorítottak az SMA-ban szenvedő kisfiú gyógyulásáért.
Az utolsó napokban hihetetlen hajrát vett a gyűjtés, hiszen február 15-én még azt láthatták az oldalra látogatók, hogy 108.331.094 Ft hiányzik a célhoz.

Múlt héten még arról írtunk, hogy a rengeteg munkának hála Zsombit ma már nyugodtan fel tudják ültetni a szülei, és a kezeit oldalra tudja nyújtani. Az édesanya, Burinda-Szűcs Szabina úgy fogalmazott, ez is óriási eredmény már, de mivel a kisfiú gerince gyenge, és van egy gerincferdülése is, ezért nem javasolt neki sokáig üldögélni. Sokkal komolyabb és gyorsabb fejlődést lehetne elérni a Zolgensma kezeléssel, aminek ára Egy 730 millió forint – erre gyűjtenek több hónapja különböző módokon. És most elérték a céljukat, hála az emberek jótékony összefogásának.

Zsombi anyukájától azt is megtudtuk, hogy a hiányzó összeget a Szíjj László által alapított Duna Bónum Alapítvány utalta át.

Kapcsolódó cikkek