Semmi drasztikus nem történik, csupán február 1-től tanszüneti menetrend szerint közlekednek az MVK járatai

Megosztás

Tanszüneti menetrend szerint közlekednek február 1-jétől a miskolci autóbuszok és villamosok, a korábban március 1-jére tervezett vonalhálózati módosításokat pedig határozatlan időre elhalasztják – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján és a weboldalán is a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Demeter Péter kiemelte, ez mintegy tízszázalékos kapacitáscsökkentést jelent, a döntés hátterében pedig az áll, hogy a járványügyi intézkedések miatt drasztikusan csökkent az MVK utasszáma, ezzel párhuzamosan pedig a jegyekből, bérletekből származó bevétel is.

Az egyik kormányközeli hírportál állítását – mely szerint széteshet a miskolci tömegközlekedés márciusra – Demeter Péter mellett a miskolci önkormányzat is cáfolta. A hivatal sajtóosztálya szerda délutáni közleményében politikai hecckampánynak nevezte azt, ami a miskolci közösségi közlekedés körül zajlik.

– Közölte a Minap.

Kapcsolódó cikkek