Érdekes felfedezés, már jóval a látványos tünetek előtt rájöhetünk, ha elkaptuk a koronavírust

Megosztás

Kutatók arra jöttek rá, hogy a nyelvünkön látható hirtelen változások utalhatnak arra, hogy Covid-fertőzésben szenvedünk. De egyelőre meglehetősen kevés az adat, amivel dolgozhatnak.

A megduzzadt vagy foltos nyelv is árulkodó jele lehet a koronavírus-fertőzöttségnek – állítja egy új kutatás.

Spanyol kutatók egy madridi kórház 666 Covid-páciensét vizsgálták meg, akik enyhe vagy közepes tüdőgyulladással kerültek az intézménybe. A tudósok azt találták, hogy négyből egy embernek duzzadt volt a nyelve vagy foltok jelentek meg rajta.

Azok a páciensek, akiknél megjelentek a nyelvi elváltozások, gyakran ízvesztésre is panaszkodtak, de voltak, akik “csak” égő érzést tapasztaltak a szájukban.

A nyelv elváltozása a legtöbb esetben ugyanazzal a tünetekkel járt: kisebb sebek, duzzanatok, vagy dudorok jelentek meg rajta.

A kutatók kimondottan kevés adattal tudtak dolgozni, ami érthető, hiszen minél kevesebb időt igyekeztek eltölteni a fertőző páciensek közelében. Így például az sem tisztázott, hogy a nyelv elváltozása vajon a tünetmentes betegeknél is előfordulhat-e.

Egy másik tudóscsapat szerint érdemes lehet a lábat is megvizsgálni, amikor a koronavírus-fertőzés tünetei után kutatnak az orvosok – írja a Hvg.hu.

Related posts