Olyanok is kaphattak védőoltást, akik még nem jogosultak erre? Az EMMI szankciókat ígér

Megosztás

Olyanok is kaphattak koronavírus elleni oltást, akik hivatalosan még nem jogosultak rá, magyarán olyanok, akik nem egészségügyi vagy szociális dolgozók, hangzott el az RTL Híradóban – számolt be róla a Telex. A csatornához több ilyen eset is eljutott névtelenül, és azt, hogy a visszajelzések alapján, bizonyos esetekben „kijátszható” az oltási rend, a Magyar Orvosi Kamara titkára is megerősítette az RTL-nek.

A MOK honlapján közzétett beszámoló szerint a Magyarországra január 6-ig érkezett vakcinamennyiség elvileg mintegy 80 000 ember beoltását tenné lehetővé, csakhogy az illetékesek nem bíznak benne eléggé, hogy a második adaghoz szükséges mennyiség is időben megérkezik, ezért a rendelkezésre álló anyag felét a második oltásra tartalékolják – veszélyeztetve ezzel akár azt is, hogy a néhány napon belül felhasználandó készlet kárba vész. A kamara káoszról és kerülőutasokról is beszámolt a beérkezett panaszok és beszámolók alapján, egyúttal meghatározottabb, racionalizáltabb oltási rendre tettek javaslatot.

Az RTL megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem az oltási rendben látott problémát, hanem a szabálykövető magatartásban. Éppen ezért azt közölték: aki eltér az oltási tervtől, az nemcsak a szabályok ellen vét, hanem a védekezés sikerét is veszélyezteti, amit a hatóságok szankcionálni fognak – azt is megbüntetve, aki az oltást kapta, és azt is, aki beadta.

Telex.hu

Kapcsolódó cikkek