Elnyerte a Mutass jó példát! kampány díját Galamb Alex

Megosztás

„A kiemelkedő példamutatásért az életben és azért, mert jó példájával másokat is inspirál a példamutató életre” – ez olvasható az oklevélen, amit a napokban kapott meg Galamb Alex – számolt be róla a Minap.hu. Még augusztusban hirdette meg a Virágozz és Prosperálj Alapítvány a Mutass jó példát! kampányt, amelyen december végéig tartott a közönségszavazás, ahol 1026 szavazatot kapott. Több kategória is volt, a borsodi pék a hátrányos helyzetű közösségekért végzett tevékenységéért kapott elismerést, körülbelül kétszáz pályázó között. Az elismerés százezer forintos jutalommal jár.

Galamb Alex, akiről már mi is többször írtunk, az alábbi bemutatkozó szöveget tett közzé: “2020 márciusától nem jártam dolgozni a Covid miatt, a bátyám gyerekei is kimaradtak az iskolából, ekkor támadt az az ötletem, hogy sütök velük otthon, kakaós csigát, banán levelet, lekváros buktát, brióst. Egy hét múlva már a cigánysor összes gyereke tudta, hogy milyen élményben volt részük. Végül tizenöt gyerek kéredzkedett be a sütésekre. Létrehoztam a Sütni jó kampányt, aminek az a célja, hogy a hátrányos helyzetű, illetve segítségre szoruló gyerekek kitörjenek a szegénységből. Azért fontos, hogy jó példát mutassunk egymásnak, hogy minden társadalmi csoport megtalálja az egyensúlyt a világban. Nemcsak sütni jó, hanem jó példát mutatni is jó.”

Galamb Alex házának egyik helyiségét jelölte ki sütödének Hernádnémetiben, ahol a csupasz falakból álmodta meg a konyhát. Azóta már sok felajánlás érkezett. “Bevezettük az áramot, jó lenne majd az ipari áramra is engedélyt kapni, mert van olyan gép, ami azzal megy. Kaptunk zsemleosztó gépet, munkapadot, két villanyos kemencét, sütőipari gépeket, például két kelesztőt is, tizenöt nyújtófát, alapanyagokat és egyéb eszközöket. Már csak egy dagasztógépre van szükségem. Szeretném, ha alapítványként lennénk bejegyezve. Egy egész tervsorozat van a fejemben: első lépcsőfok, hogy a gyerekek, akikkel foglalkozom, törjenek ki a szegénységből, második, hogy legyen meg a cukrász- és a pékutánpótlás, a harmadik pedig hogy létrehozzam a Galamb Pékséget, ahol már ez az új generáció dolgozik majd” – mondta a cukrásznak is tanuló pék a Minap.hu-nak.

A kampányban több önkormányzattal együttműködve tart rendszeres foglalkozásokat még Perén, Homrogdon, Balajton és Körömben. – Még a pandémia idején is foglalkozom a gyerekekkel, ha nem is kivitelezhető a sütés, legalább beszélgetek velük. Tetszik, hogy tizenöt gyerekből tizennégy mondja egy idő után, hogy pék vagy cukrász szeretne lenni. De nekem az fontosabb, hogy megismerjék a munka világát. Velem is jót tett a gyermekvédelem, én ezt próbálom visszaadni a társadalomnak” – mondta Galamb Alex, akinek történetéről itt olvashat.

Forrás: Minap.hu

Hozzászólások

Related posts