A sportolók előrébb kerülhetnek az oltási rangsorban? Merkely Béla szerint nem lenne etikus

Megosztás

Az oltási kampányban elsőbbséget élvezhetnek a sportolók is – idézi Szabó Tünde sportállamtitkár az InfoRádiónak adott nyilatkozatát az Index.

A politikus a döntést azzal indokolta, hogy Magyarország számos nemzetközi sporteseményt rendez az elkövetkező hónapokban, valamint hogy az olimpikonoknak számos kvalifikációs versenyen részt kell venniük az olimpiai játékokig bezárólag. Utóbbiaknak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményeihez is igazodniuk kell majd – emelte ki az államtitkár.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kedden arról beszélt, hogy véleménye szerint etikátlan lenne, ha a sportolókat hamarabb oltanák be. “Én úgy vagyok vele: amikor azt látjuk, hogy idős emberek súlyosabb lefolyású betegségben szenvednek, akkor azt mondom, hogy első körben mindenképpen a kitett személyeket kell oltani” – fogalmazott a Digi Sportnak Merkely, hozzátéve, hogy szerint „nem lenne etikus” elsőbbségben részesíteni a sportolókat.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek