Egyre több felmérés szerint zuhan a Fidesz támogatottsága

Megosztás

Másfél hónap alatt négy százalékot esett a Fidesz támogatottsága, így egy most aktuális választáson a kormánypárt kikapna az ellenzéki összefogástól – derült ki a Telex által közölt, a Republikon által készített közvélemény-kutatásból.

A lakosság körében továbbra is fölényes Fidesz–KDNP vezető helye, de folyamatosan veszít támogatottságából – fedte fel a decemberi pártpreferencia-kutatás.

A kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalék, őket követi a Demokratikus Koalíció és a Momentum 10-10 százalékkal. A Jobbikot és az MSZP-t egyaránt 6 százalék támogatja, a Párbeszéd 2 százalékon áll, a Kétfarkú Kutya Pártra, az LMP-re és a Mi Hazánkra is 1 százalék szavazna. A Republikon reprezentatív vizsgálata értelmében decemberben a népesség egyharmada továbbra is bizonytalan pártpreferenciáját illetően.

A biztos pártválasztók körében ugyanakkor már 46 százalékot értek el a kormánypártok. A DK 15 százalékon áll, a Momentum 14 százalékot ért el decemberben. A Jobbik és az MSZP támogatottsága 8-8 százalék, a Párbeszéd 3, az MKKP, az LMP és a Mi Hazánk pedig 2 százalékot ért el ebben a hónapban.

A közös listán induló ellenzéki pártok a teljes népességben 35-30-ra, a biztos pártválasztók között 50-46 százalékra vezetnek a Fidesz-KDNP előtt a Republikon mérése szerint.

Összességében ráadásul az olvasható ki az adatokból, hogy a Fidesz–KDNP támogatottsága folyamatosan csökken, október óta 4 százalékpontot vesztettek a kormánypártok mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében – teszi hozzá a Telex.

Kapcsolódó cikkek