Válságkezelés címén végképp kivégezték az önkormányzatokat, Orbán tegnapi bejelentése után nem is kérdés, hogy mindenki a kormánytól függ

Megosztás

Aki szimpatikus az Orbán-kormánynak, azt majd teletömhetik közpénzzel, az ellenzéki vezetésű városok, például Miskolc, vagy Budapest is viszont semmi jóra ne számítsanak. Lepődjünk meg, a fideszes városvezetők hirtelen hangnemet váltottak és már támogatják, amit eddig erősen elleneztek.

A magyar önkormányzatiság kivégzését, számos magyar település elkerülhetetlen csődjét eredményezheti Orbán Viktor mindenféle érdemi egyeztetés nélkül tett bejelentése az iparűzési adó megfelezéséről – reagált a kormányfő szombati bejelentésére a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöksége nevében Gémesi György elnök a Facebookon.

Mint hozzátette, „mérhetetlenül visszataszítónak” tartják, hogy „a magyarok ezreinek halálát okozó koronavírus-járványt használja ki a miniszterelnök arra, hogy leszámoljon a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal”.

Szerinte a hibás válságkezelés és az önkormányzatok ellehetetlenítése elleni tiltakozás a településeiken élő polgároktól kapott közvetlen felhatalmazásból fakadó kötelessége a polgármestereknek.

Mint felhívta rá a figyelmet, „az iparűzési adó adja az önkormányzatok saját bevételeinek túlnyomó részét, ebből a bevételből működtetik a települések a közszolgáltatásokat, a közvilágítástól a hulladékkezelésen át az utak karbantartásán keresztül a nagyvárosi tömegközlekedésig, ebből biztosítanak szociális, gyermekjóléti és egészségügyi ellátást”.

– A miniszterelnök mai statáriális bejelentése tehát a nekik járó szolgáltatásoktól foszthat meg több millió magyart, függetlenül attól, kire szavazott az önkormányzati választáson. Ezt válságkezelésnek hívni aljas cinizmus – szögezte le a gödöllői polgármester. Azt is hozzáteszi, hogy a bajba jutott vállalkozásoknak szinte semmilyen segítséget nem jelent az orbáni mentőcsomag, a nekik is szolgáltató, rajtuk célzottan segíteni képes önkormányzatokat viszont ellehetetleníti.

A szövetség úgy gondolja, az Orbán-kormány eddigi gyakorlata alapján okkal feltételezhetik, hogy „a miniszterelnök a kilátástalan helyzetbe sodort önkormányzatokat politikai alapon akarja „kompenzálni”. Ezzel kivégzi az önkormányzatiságot, a rendszerváltozás egyik legfontosabb értékét és értelmét, megcsúfolja a választói akaratot, elveszi a magyar települések autonómiáját.”

A bejegyzés vége felé a MÖSZ megfogalmazza követeléseit is:

  • ne hozzon ilyen döntéseket a kormány előzetes konzultáció, megállapodás nélkül
  • a január 15-re kitűzött egyeztetésig függesszék fel az iparűzési adóról szóló döntést
  • a kormány az önkormányzatok támogatására és kompenzálására dolgozzon ki átlátható, tiszta, politikai szemponttól mentes rendszert
  • a kormány érdemben tárgyaljon az önkormányzati szövetségekkel az önkormányzatok által az államnak fizetett adók csökkentéséről a gazdasági válság kezelése érdekében
  • az Európai Unió által Magyarországnak adott válságkezelő támogatások elosztásába vonja be az önkormányzatokat.

Végül kilátásba helyezik a tiltakozás bármely törvényes formáját, ha a kormány továbbra is a magyar települések és az önkormányzatok kivéreztetésére használja a járvány okozta súlyos egészségügyi és gazdasági helyzetet.

A Fidesz-KDNP-s vezéralakok természetesen támogatják Orbánt, tudhatják, hogy maximum állami pénzből kipótolják a kormánypárti vezetésű önkormányzatok pénzügyeit.

Támogatja a kormány újabb gazdaságvédelmi intézkedéseit a Megyei Jogú Városok Szövetsége – közölte az Orbán Viktor által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekre reagálva Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke.

Arról tájékoztatott, hogy a szervezetük vezetősége még a bejelentést megelőzően tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel és a kormány több tagjával a koronavírus-járvány gazdasági hatásairól, illetve a válságkezelés lehetőségeiről, eszközeiről.

Az MJVSZ szerint a kormány és az önkormányzatok közös felelőssége, hogy erős legyen a gazdaság, erősek legyenek a családok, továbbá hogy minél kevesebben betegedjenek meg a koronavírus-járvány következtében. Ezért azonban közösen kell tenni.

A miniszterelnök által bejelentett intézkedésekre azért van szükség, mert a gazdaság védelmével lehet elérni, hogy legyen hol dolgozni, s hogy a szülők el tudják tartani a családokat. A kis- és középvállalkozások adójának megfelezése egyszerre szolgálja a munkahelyek megtartását, újabbak teremtését, a gazdaság megerősítését és az emberek védelmét. A cél elérése érdekében a hazai nagyvárosok is járványügyi költségvetést készítenek 2021-re, vagyis mindent annak rendelünk alá, hogy a családok biztonsága erősödjön

– fogalmazott Szita Károly.

Kósa Lajos a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tiszteletbeli elnökeként a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, hogy a kormány törekedni fog az önkormányzatok támogatására.

A legfontosabb kérdés egy ilyen válság esetén, hogy megvédjük a fizetéseket és a munkahelyeket

– vázolta fel Kósa Lajos a megbeszélésen elhangzottakat.

Kifejtette: „Ha a válság végén nem lennének munkahelyek és munkahelyeket adó vállalkozások, akkor fizetés sem lenne és akkor nincsen a válságból kilábalás. Ennek a legjobb módszere az adócsökkentés: nem a városoktól veszünk el, hanem otthagyunk pénzt a vállalkozóknál és az embereknél”

Végül tekintsük meg azon fideszes városvezetők véleményét, akik eddig határozottan ellenezték azt, hogy hozzányúljon a kormány az iparűzési adóhoz. Most hirtelen támogatják.

„Egyetértésben a kormánnyal a kis- és középvállalkozások helyi adóterheit csökkentjük. 2021-ben egy évre, a mostani adómérték felére, azaz egy százalékra csökkentjük Debrecenben a kis- és középvállalkozások számára a helyi iparűzési adó mértékét” – közölte Facebook-oldalán Debrecen fideszes polgármestere.

Papp László korábban a Telexnek azt mondta, a Karácsony Gergely főpolgármester által javasolt adóemelés nehéz helyzetbe hozná a vállalkozásokat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslata, mely szerint fel kellene függeszteni az iparűzési adót, pedig ellehetetlenítené az önkormányzatokat, ezért egyik javaslatot sem támogatja. Erre a mostani videójában egyáltalán nem utalt a debreceni városvezető, igaz, az eredeti tervek még az adó teljes felfüggesztéséről szóltak.

„Szükség lesz a bevételkiesést kompenzáló állami forrásokra”

Szintén az iparűzési adó elvonása ellen emelte fel a hangját korábban Székesfehérvár fideszes polgármestere is, Cser-Palkovics András a lapunknak adott interjújában november közepén még arról beszélt, az iparűzési adó felfüggesztése ellehetetlenítené a településeket. Az egyik posztjában pedig szokatlanul élesen bírálta a kormánnyal jó viszonyban lévő Parragh László javaslatát, Cser-Palkovics akkor azt írta, a kamara elnöke „porcelánbolti elefántként szeretné letarolni az önkormányzati szektort”.

Ehhez képest a miniszterelnök bejelentése után, szombat délutáni posztjában már úgy fogalmazott: „A most bejelentett újabb állami gazdaságvédelmi intézkedések ugyan érintik az iparűzési adót és bevételkiesést okoznak, de értelmezésünk szerint csak a járvány időszakára vonatkoznak, valamint a városunk bevételeinek jelentős részét befizető nagy adófizetőkre ez a döntés nem terjed ki, csak a kkv szektorba tartozó, főként egyébként magyar tulajdonban lévő kisebb vállalkozásoknak biztosítanak kedvezményes adómértéket 2021-ben.”

Szerinte a most bejelentett döntésnek a városra gyakorolt hatásait „először nyugodtan értékelni kell”, majd hozzáfűzte azt is, hogy „A mostani helyzet megoldása során is egészen biztosan szükség lesz a bevételkiesést kompenzáló állami forrásokra”. Ezzel arra utalt, hogy Orbán azt mondta: a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét majd egyenként tekintik át.

A kkv-k iparűzési adóját a felére csökkentik

Orbán Viktor szombaton jelentette be, hogy a kis-és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját (amiről itt írtunk részletesen) január elsejétől a felére csökkentik. A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét pedig majd egyenként tekintik át, ígérte Orbán. Alighanem, éppen ez az utolsó mondat a legijesztőbb a történetben, innentől mindenki a kormány és a miniszterelnök kezében van.

Hang.hu, Telex.hu

Kapcsolódó cikkek