Miskolcon találták meg az eltűntként keresett kislányt, az édesapa trükközése állhat a háttérben

Megosztás

Mivel Lilla még nagyon kicsi, három év elteltével gyakorlatilag csak az apjára emlékszik. Az ügynek még nagyon nincs vége, de az édesanya végre újra magához ölelhette a gyermeket.

Korábban olvashattunk arról, hogy Bors Lilla szülei, akik között megromlott a viszony, évek óta nem tudtak megegyezni abban, melyikük nevelje a gyereket. A kislány csak másfél éves volt, amikor 2017 őszén az apa az egyik láthatásról elvitte magához Ausztriába, mert szerinte az exe veszélyeztette Lilla életét.

Az elsőfokú bíróság az apának adta a kislány felügyeleti jogát, ám másodfokon, idén tavasszal az anya nyerte meg a gyermekelhelyezési pert. Hiába, mert az apa a jogerős ítélet ellenére hónapokig nem adta át Lillát az édesanyjának. Végül megállapodtak egy szeptemberi időpontban, ami azzal zárult, hog Lilla neve felkerült az eltűntként nyilvántartott személyek rendőrségi listájára.

Az apa ugyanis azt állította, átadta Lillát, az anya meg ragaszkodott ahhoz, hogy nem kapta meg a kicsit, és azonnal feljelentést tett a rendőrségen, majd kiadták a körözést. Miután azonban a hétvégén az osztrák rendőrök információi alapján Lillát megtalálták, a kislány körözését törölték a police.hu-ról.Előkerült a kislány / Fotó: Police.hu

Előkerült a kislány / Fotó: Police.hu

„Az édesanya három év eltelte után szombaton végre magához ölelhette Lillát, akit Miskolcon találtak meg az osztrák rendőrök információi alapján” – tudatta lapunkkal a hírt az anya ügyvédje, dr. Volni Emese. „A gyerek az apa egyik barátjának szüleinél került elő, és az anya azonnal elment érte. A rendőrök ugyan nehezen akarták kiadni neki a kicsit, de végül minden rendben ment” – mondta az ügyvéd.

Dr. Volni Emese elmesélte azt is, hogy Lilla nem hisztizett, amikor átadták a rendőrök az édesanyjának. „Azt viszont el kellett neki magyarázni, hogy az eddig ismert nagymama mellett van egy másik nagyija is, aki elkísérte lányát Miskolcra, hogy minél előbb láthassa az unokáját. Az ügyvéd hozzátette még azt is, hogy az ügy Lilla megtalálásával még nincs lezárva, hiszen többek között a szülők pereskednek egymással az elmaradt gyerektartás megfizetése miatt.

Az apa ügyvédje lapunknak azt hangsúlyozta, a férfi mindent megtett a kislányáért, amit meg kellett tenni. „Az erkölcsi törvények minden felett állnak” – jegyezte meg. Szerinte a másodfokú bírósági döntésnek nem lehetett volna megszületnie, mert az kirívóan és súlyosan törvénysértő, emellett iratellenes és szembe megy a jogalkotó akaratával és a bírói gyakorlattal is.”

Az ügyvéd szerint a másodfokú bírósági döntésre nehéz racionális magyarázatot találni. „Érthetetlen, miként gondolja elfogulatlannak magát az a bíró, akinek igazgatási vezetője, vagyis a törvényszék elnöke perben áll az egyik peres féllel, az apával. Mindenesetre várjuk a tárgyalást a Kúrián, remélve, hogy az nekünk kedvez majd, így Lilla visszakerülhet az édesapjához.”

Blikk.hu

Kapcsolódó cikkek