Gereblyével hadonászó nő támadt miskolci rendőrökre

Megosztás

December 12-én ítélték el a Miskolci Járásbíróságon azt a nőt, aki gereblyével támadt az intézkedő rendőrökre. Felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre ítélték, a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Enyhítő körülmény volt, hogy a fiatal felnőtt vádlott büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerte és megbánta.

A bíróság által megállapított tényállás szerint december 10-én Miskolcon a Készenléti Rendőrség járőrei intézkedni próbáltak a vádlott élettársával szemben, azonban az eljárás alá vont férfi elfutott a helyszínről. A járőrök megkeresték, igazoltatták, azonban a férfi megint menekülni próbált, ezért megbilincselték. Időközben a helyszínre érkezett a férfi élettársa, a vádlott nő, aki egy 1 méteres acél nyelű gereblyével indult a rendőrök felé. Amikor kb. 5 méterre megközelítette az intézkedés helyszínét, az egyik rendőr elé állt és feltartóztatta, ekkor a vádlott a gereblyét a járőr felé dobta, majd elfutott. Az eszköz sérülést nem okozott, mert a sértett kitért a támadását elől.

Az ügyészség az ítélettel szemben a büntetés súlyosítása végett fellebbezett, a vádlott és a védő az ítéletet tudomásul vette.

Kapcsolódó cikkek