Ennyit keresnek a BAZ megyei polgármesterek

Megosztás

Magyarország település-vezetőinek a bérét vizsgálta az Index. Így nyilvánosságra került gyakorlatilag minden város, falu és község polgármesterének bére, beleértve Veres Pálét is.

Ahogy a lap írta, a főpolgármesteri, a polgármesteri és az alpolgármesteri illetmények egységesen szabályozottak. A megyei jogú városok (például Miskolc) és a budapesti kerületi önkormányzatok polgármesterei havonta bruttó 997 200 forintra jogosultak, tehát Veres Pál havi illetménye is ennyi.

A megyei önkormányzat közgyűlési elnökei ennek az összegnek a 90 százalékát kapják, vagyis havonta bruttó 897 480 forintot – Bánné dr. Gál Boglárka illetménye is ez alapján érkezik a bankszámlájára.

A kisebb városok polgármestereinek illetményét szintén a megyei jogú városok és a budapesti önkormányzatok polgármestereinek díjazásából kell számolni, az alábbi képletek szerint:

  • Az 500 fő és az alatti lakosságszámú települések polgármesterének 30 százaléknyi a havi fizetése: bruttó 299 160 forint,
  • 40 százalék az 501–1500 fő lakosságszámú települések polgármestereinek havi fizetése, azaz bruttó 398 880 forint,
  • 50 százaléknyi az 1501–2000 fő lakosságszámú települések polgármestereinek havi fizetése, tehát bruttó 498 600 forint,
  • 55 százalék a 2001–5000 fő lakosságszámú település polgármesterének havi fizetése, vagyis bruttó 548 460 forint,
  • 60 százaléknyi az 5001–10000 fő lakosságszámú települések polgármestereinek a havi fizetése: bruttó 598 320 forint,
  • 70 százalékot kapnak havonta a 10 001–30000 fő lakosságszámú települések polgármesterei, ami bruttó 698 040 forintot jelent,
  • és 80 százalékra jogosult a 30000 fő lakosságszám feletti település polgármestere, aki így bruttó 797 760 forintot vihet haza.

Ennek megfelelően megyénk nagyobb települései közül Ózd polgármestere bruttó 797 760 forintot, Kazincbarcikáé bruttó 698 040 forintot, Mezőkövesd, Tiszaújváros, Sátoraljaújhely, Sárospatak és Sajószentpéter vezetője pedig bruttó 698 040 forintot vihet haza havonta.

Index.hu.

Kapcsolódó cikkek