Letartóztatták a férfit, aki szándékosan elgázolt egy rendőrt

Megosztás


Letartóztatták azt az Ausztriában élő bosnyák férfit, aki idén augusztusban elgázolt egy rendőrt Sopronban – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség. A 42 éves férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak.

Az ügyről azt írják, a férfit ellenőrzésre állították meg a rendőrök, majd kiderült, hogy ivott. Ekkor elhajtott, a rendőrök pedig két autóval üldözni kezdték. A férfi száguldozás közben áthajtott piroson, záróvonalon és még az egyik rendőrautónak is nekiment. Ezután egy kereszteződésben útját állta egy taxi, a rendőrautók pedig közrefogták. Kiszállt két rendőr, a sofőr ekkor nekitolatott az egyik rendőrautónak, majd elindulva a gyanú szerint szándékosan elütötte a járműve elé álló rendőrt. A police.hu korábbi közleménye szerint a másik rendőr ekkor rá is lőtt az autós kerekére.

A magyar nyomozók értesítése alapján az osztrák rendőrök elfogták és előállították, de szabadon engedése után ismeretlen helyre távozott. Végül – elfogatóparancs alapján – november 23-án a Sopront Ágfalvával összekötő úton fogták el. A férfi beismerő vallomást tett.

Kapcsolódó cikkek