A magyar válogatott kapusa is több millió forinttal támogatta a kazincbarcikai kisfiú gyógyulását

Megosztás

Gulácsi Péter még egy dedikált mezt is küldött Zsombornak.

A Kazincbarcikán élő, súlyosan beteg SMA-s kisfiúról már mi is írtunk, most pedig a család a Facebook-oldalukon számolt be róla, hogy óriási megtiszteltetés érte őket a napokban:

“Gulácsi Péter a labdarúgó válogatott kapusa a mai napon 25 millió forinttal segítette Zsombor gyógyulását, hogy miharabb elérjük a célt. Óriási összeg ez nekünk mind anyagilag mind érzelmileg. Peti köztudottan sokat jótékonykodik, és a magyar válogatott sikeres szerepléséért járó prémiumát minden évben felajánlja oda, ahol segíthet vele.. Ezen felül a képen látható mezt Zsombi kapta ajándékba Petitől. Nagyon szépen köszönjük a fiunk nevében is! A mez felkerül majd a falra, és örök emlék lesz!” – írták.

“Gyakorló apukaként át tudta érezni a helyzetünket, és párjával együtt úgy döntöttek, hogy idén Zsombit segítik ezzel az összeggel. Nagyon szépen köszönjük Gulácsi Péternek és feleségének Gulácsi-Vígh Diánának, és nektek is, hogy egyre közelebb kerülhetünk a célhoz. Együtt sikerülni fog!”

Kapcsolódó cikkek