Döntés született az Avas szálló épületéről – újra régi fényében pompázhat

Megosztás

Több évtizede üresen áll és teljesen lepusztult Miskolc egyik ikonikus épülete, de mire és hogyan hasznosítják a közeljövőben?

Nagy öröm, hogy sikerekről, a jól végzett munka eredményéről számolhatok be – mondta rendkívüli bejelentésében Veres Pál. A polgármester november 24-i Facebook-videójában közölte, csütörtökön a képviselő-testület megszavazhatja az Avas szálló eladását.

Kiderült, már befektető is van az ingatlan felújítására, hasznosítására: az egykori szállót Mathias Corvinus Collegium állítaná helyre.

A városvezető elmondta, a több évtizeden át kihasználatlanul álló helyiségekben a fiatalok csiszolhatják tovább tudásukat, a szálló termei pedig rendezvénytermekként funkcionálhatnak. A Mathias Corvinus Collegium megújult miskolci központja az általános iskolásoktól a középiskolásokon át az egyetemi hallgatókig várja majd a fiatalokat. A régi Avas szálló a jövőben bentlakásos kollégiumként és szállodaként is működik majd – tette hozzá.

A befektető azt is vállalta, hogy megőrzi az épület műemléki jellegét, ennek megfelelően újítja fel az intézményt.

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek