Börtönbüntetés várhat a borsodi férfira, aki megszúrta haragosát

Megosztás

Börtönbüntetést indítványozott az ügyészség azzal a 34 éves férfival szemben, aki megszúrta egy haragosát tavaly egy Borsod megyei faluban.

A férfi ellen – akire korábban a sértett miatt letöltendő szabadságvesztést szabtak ki – emberölés bűntett kísérlete miatt emeltek vádat. A vádlottnak az említett büntetés letöltésére 2019 májusában kellett bevonulnia. Előtte, áprilisban húsvéti locsolkodásra indult, amikor az egyik háznál összetalálkozott a sértettel. A büntetés miatt vita kerekedett, a vádlott kétszer úgy megütötte haragosát, hogy annak felrepedt a szemöldöke.

Akkor, a további verekedés megakadályozása érdekében egy férfi közbelépett. A hangoskodásra több rokon is megjelent, kitessékelve a vádlottat. Ő azzal fenyegette a sértettet, hogy meg fogja szúrni, „legyen oka annak, ha miatta két évet kell ülnie”. Úgy tűnt, csillapodik a hangulat, ám háromnegyed óra múlva a vádlott négyszer hátba szúrta haragosát (a döfések közül egy hatolt át a ruházaton).

A bűnesetet látták az áldozat rokonai, akik elrángatták a támadót, a sérülthez pedig mentőt hívtak. A férfi 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett, életét az orvosi beavatkozás mentette meg.

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek