Átalakul az egészségügy, 40 csúcsvezetőt keres a kormány

Megosztás


Januártól átalakul az egészségügyi törvény mellett maga a rendszer is, írja a Népszava. Ennek az új rendszernek a 40 csúcsvezetőjét keresi a kormány azzal a bizottsággal, amelybe meghívták Kincses Gyula MOK-elnököt is, de ő nem vállalta a feladatot, mondván, most fontosabb dolga is akad. Pintér Sándor belügyminiszter mellett tag még Oberfrank Ferenc, Bedros J Róbert miniszterelnöki megbízott, Szócska Miklós és Müller Cecília.  

Az új kórházigazgatók egyben területi egészségügyi ellátásért felelős vezetők lennének, a kórházak mellett a rendelőintézetek, alapellátók is hozzájuk tartoznának. Elképzelhető, hogy kormánytisztviselői státuszban lennének. Az egészségügyi dolgozókkal pedig már ők kötnék meg az új szerződéseket. Azokat, amelyek által a közalkalmazotti jogviszony helyett már egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgoznának. Ez átvezényelhetőséget biztosít, és a mellékállást is munkaadói engedélyhez köti. 

Azt nem tudni, mi lesz az eddigi kórházigazgatókkal.   

Hozzászólások

Related posts