A koronavírus-járvány ellenére is tartja a frontot a népszerű borsodi zenekar

Megosztás

A Kántor Band fellépéseinek száma is csökkent a pandémia miatt, de így is kitartanak.

Már több mint két évtizede lép fel különböző rendezvényeken a szirmabesenyői Kántor Band. A főként magyar slágereket, bárzenét, az elmúlt fél évszázadból tánczenéket, valamint mulatós zenéket játszó zenekar három tagból: Kántor László az együttes énekese és vezetője, Zsíros József a zongorista, Erdei-Nagy Csaba pedig a gitáros.

A Kántor Band egészen változatos repertoárt kínál: vállalnak félórás vagy egész éjszakás fellépéseket, de akár esküvőkön is szerepelnek. Kántor László elmondása szerint a zenekar a több hangszer nyújtotta hangzás gazdagsága, háttértechnikai felszereltsége és zenei igényessége révén tud többet nyújtani, mint a klasszikus esküvői zenekarok, és ezáltal valódi koncertélményt tudnak varázsolni bármilyen helyszínre.

Csakhogy akárcsak bármely más előadó-művészeti szakmában, a zenekarok életében is komoly érvágást jelent a koronavírus-járvány. A tömegrendezvények tiltása és a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozások egyaránt megnehezítik a Kántor Band életét a második hullámban.

Mint azt Kántor Lászlótól megtudtuk, a zenekarnak egyedül kell átnavigálnia magát ezen a nehéz időszakon. Ezt viszont egyelőre sikerrel teszik, annak ellenére is, hogy természetesen az ő fellépéseik közül is többet lemondtak már:

„A vendéglátóhelyek tartják az este 11 órai zárást, mondtak is vissza egy-két alkalmat, de azért szerencsére még mindig vannak fellépéseink. Ezzel összességében nincs gond, de azért érezni a koronavírus-járvány hatását” – felelte a Borsod24 érdeklődésére a zenekar vezetője.

Kántor László elmondta: heti egy fellépésük azért a járványhelyzet ellenére is mindig akad. Íme, egy kis ízelítő abból, milyen zenét is játszik a zenekar, aki pedig nem akar lemaradni a legfontosabb információkról a Kántor Band kapcsán, IDE KATTINTVA követhetik a Facebook-oldalukat.

Kapcsolódó cikkek