Orbán Viktor közvetlenül érintkezett hétfőn az azóta pozitív koronavírus-teszttel rendelkező Vidnyánszky Attilával

Megosztás

A hét első napján nemcsak, hogy találkoztak egymással a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén, de ráadásul még külön is tárgyaltak négyszemközt. A miniszterelnök közvetlen kontaktusba került egy fertőzött személlyel, akiről már másnap ki is derült, hogy fertőzött. A sajtó máris érdeklődött, hogy tesztelték-e ezután Orbánt és ez milyen eredményt hozott.

Két forrásból is úgy értesültünk, hogy hétfőn ülésezett a Nemzeti Kulturális Tanács, amelyen Orbán Viktor és a mára pozitív koronavírusteszt-eredménnyel rendelkező Vidnyánszky Attila is részt vett.

Lapunk értesülése szerint hétfőn, azaz október 26-án ülésezett a Nemzeti Kulturális Tanács. A hvg.hu-nak egy forrás, aki maga is jelen volt az eseményen, azt is megerősítette, hogy Orbán Viktorral Vidnyánszky Attila külön is tárgyalt a megbeszélésen.

Ez különösen azért lehet aggályos, mert egy nappal később, kedden kiderült, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatójának pozitív lett a koronavírus-tesztje. A színház közleményében azt írta, hogy Vidnyánszky Attila “állapota kielégítő, otthonában pihen”.

A hvg.hu megkereste az ügyben a Miniszterelnöki Sajtóirodát és a Magyar Művészeti Akadémiát is (amelynek elnöke tagja a Nemzeti Kulturális Tanácsnak). Megkérdeztük, hogy meg tudják-e erősíteni értesüléseinket, és külön kérdést küldtünk a miniszerelnök sajtófőnökének, Havasi Bertalannak is arról, hogy a találkozó után szükség volt-e Orbán Viktor tesztelésére, és ha igen, megvan-e már a teszt eredménye.

Havasi Bertalan annyit közölt a Hvg szerkesztőségével, hogy a miniszterelnök programjait minden esetben az aktuális járványügyi előírások maradéktalan betartásával szervezik meg és bonyolítják le.

Az MMA válaszára egyelőre várni kell.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek