Borsodban kicsit sem csillapodik a járvány

Megosztás

Nagy nyomás alatt a háziorvosok, ez alól megyénk sem kivétel. Kazincbarcikán is rengeteg a fertőzött, ezért az önkormányzat közleményt adott ki.

Kazincbarcika önkormányzata eddig is és ezután is fontosnak tartja a lakosság naprakész, hiteles informálását, ezért hetente két alkalommal, többnyire keddi és pénteki napokon a városban érvényben lévő intézkedésekről, a megbetegedések számáról, teendőkről ad hírt – Szitka Péter polgármester és Klimon István alpolgármester. Az október 27-i tájékoztatásuk szerint Kazincbarcika illetékességi területén

  • igazolt, COVID-19 koronavírussal fertőzött személyek száma: 62
  • a koronavírus-járvány második hullámában meggyógyult személyek száma: 70
  • hatósági házi karanténban lévő személyek száma: 73

“Az elmúlt hónapokban számos korlátozást láttunk és éltünk meg hazánkban és a világon, mivel a vírus nem tűnt el, a járvány továbbra sem ért véget, az orvostudomány jelenleg nem ismeri a vírus természetét, védőoltás, egyértelműen hatékony és hatásos kezelés egyelőre nincs” – hívták fel a figyelmet, hozzátéve: “kérjük, hogy az általános védelmi szabályokat mindenhol tartsák be, vigyázzunk egymásra Kazincbarcikán!”

Továbbra is előzetes, telefonos időpontegyeztetés szükséges a háziorvosi, házi gyermekorvosi és szakrendelőkbe.

Nemcsak a felsőlégúti vagy koronavírus fertőzésre utaló tünetek esetén, hanem minden más egészségügyi panasz felmerülésekor előzetes, telefonos egyeztetés szükséges a háziorvosi, házi gyermekorvosi és szakrendelőkbe. Fontos, hogy ezzel is elkerülhető legyen a tömeges jelenlét a rendelőknél a krónikus betegek, az egészségügyi dolgozók és az idősek védelme érdekében – írták.

Arra is kitértek a tájékoztatóban: ha az ellátás sajátossága és orvosszakmai megítélése lehetővé teszi, az orvos telefonon vagy interneten keresztül:

  • tanácsadást végezhet,
  • betegirányítást láthat el,
  • beutalót adhat,
  • gondozást láthat el,
  • rehabilitációs tevékenységet végezhet,
  • gyógyszert és elektronikus vényen rendelhető gyógyászati segédeszközt írhat fel.

Szitka Péter polgármester
Klimon István alpolgármester

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek