Módosítottak a karanténkötelezettség szabályain

Megosztás

Az Országgyűlés október 26-i döntése értelmében módosultak a házi karantén elrendelésére vonatkozó szabályok és az ezek megszegése esetén alkalmazható szankciók – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese. Kiss Róbert alezredes közölte,

a módosítás a három karanténfajta – a járványügyi megfigyelés, a járványügyi zárlat és a hatósági házi karantén – elrendelésével kapcsolatos adminisztratív könnyítéseket tartalmaz, illetve megváltoztatta az ezek megszegése miatt alkalmazható intézkedéseket.

A törvénymódosítás szabályozza a Magyarországra történő belépés során követett eljárást, a karanténlakás elhagyásának feltételeit, fertőzésgyanú esetén az orvosi értesítési folyamatot, a karanténkötelezettség alóli mentesülést lehetővé tevő egészségügyi vizsgálat szabályát, a karantén ellenőrzésének módját, valamint ennek megszegése esetén kiszabható szankciókat – sorolta az alezredes. Fontos változás, hogy beutazáskor a rendőrrel közölni kell a karantén helyét és módját, emellett a beutazó kötelezhető a karantén ellenőrzésére szolgáló szoftver letöltésére is – tette hozzá.

Hozzászólások

Related posts