Jakab Péter egy zsák krumplit ajándékozott Orbánnak, utalva ezzel a borsodi időközi választásokra

Megosztás

Orbán Viktornak tehettek fel a képviselők kérdéseket a parlament mai ülésnapján. A jobbikos Jakab Péter, aki kikérte magának, hogy az ellenzék által elvesztett borsodi időközi választáson a Fidesz krumplival szerzett szavazatokat.

“Hallgatjuk önt, és nem tudjuk, hogy sírjunk, vagy nevessünk: az a hang, ahogy ön beszél a borsodi emberekről, az több mint megalázó. Amit ön előad egy ilyen választási eredmény után, egyszerre szánalmas és nevetséges. Most, hogy így lebontották a kétharmadot, a Gyalog galopp fekete lovagja jut eszembe, egyezzünk ki döntetlenben.”

– mondta Orbán válaszul Jakabnak.

Jakab erre egy zsák krumplit hozott be, utalva ezzel arra, hogy szerinte a Fidesz Borsodban krumpliosztással szerzett szavazókat. A teremőrök azonban elkobozták Jakab krumpliját, ugyanis nem jelentette be előre, hogy szemléltető eszközt is visz az ülésterembe.

Jakab oldalára feltöltött közvetítésből kiderült, hogy ezután megpróbálta átadni a krumplit Orbánnak, de még oda sem ért, amikor Kocsis Máté frakcióvezető útját állta. Aztán csatlakozott hozzá Balla György, Kövér László és Semjén Zsolt is:

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek