Hiába próbálkozott a kancellár a kiürítéssel, a hallgatók nem távoznak az SZFE épületeiből

Szarka Gábor kancellár péntek reggel utasítást adott ki, amely szerint este 18 óráig mindenkinek el kellett volna hagynia a Színház- és Filmművészeti Egyetem épületeit és kollégiumait, mert előrehozták az őszi szünetet, hogy karbantartást és fertőtlenítést végezhessenek. 

„Mi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetem kiürítéséről szóló rendelkezést elutasítjuk”

– jelentették be a hallgatók a hat órára meghirdetett sajtótájékoztatón a Vas utcában, amire ezernél is több szimpatizáns érkezett.

Az őszi szünetet az eredeti rend szerint, azaz október 26 és 28. között fogják megtartani, folytatták. Nincs olyan objektív indok szerintük, ami az egyetem kiürítését járványügyileg alátámasztaná, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium legutóbbi ajánlása szerint a felsőoktatásban nem kell áttérni digitális oktatásra. Szarka rendeletének pusztán politikai célja van a hallgatók szerint, hogy elhallgattassa a tiltakozást.

Azt is elmondták, hogy jogi útra terelik az ügyet, és a kollégium diákjai birtokvédelemért folyamodtak a VIII. kerületi kerületi jegyzőhöz a szerintük jogtalan kiürítés miatt. 

Az egyetemi épület használatát senki nem tilthatja be, jelentették ki. Megköszönték a Főváros ajánlatát, amely kérésükre épületet biztosítana nekik, de nem tartják indokoltnak az oktatási helyszín megváltoztatását. A hallgatók továbbra is termenként őrzik az SZFE Vas utcai és Szentkirály utcai épületeit, és azt ígérik, hogy a blokádot addig fenntartják, amíg az egyetemi autonómiát nem biztosítják nekik.

A tájékoztató végén visszamentek az épületbe, hogy megerősítsék a védelmet, az egyik hallgató ugyanis arról beszélt, hogy bent már elkezdték a kiürítést.

A Telex.hu információi szerint a hallgatóknak sikerült elfoglalni a stratégiailag fontosabb termeket. Az egyetemen töltik az éjszakát, a Vas utcai épületben nagyjából százan, míg a Szentkirály utcai tömbben ötvenen lehetnek jelenleg. „Innen csak a TEK dobhat ki minket” – fogalmazott a Telexnek az egyik oktató.

Az üzemeltetés munkatársai hat után termenként és szobánként végigmentek, és felszólították a bent lévő diákokat, hogy hagyják el az épületet. Ők megtagadták, és erről jegyzőkönyv készült. Fizikai inzultus nem történt. 

További részletek a péntek esti eseményekről a Telex.hu cikkében.

Később kijött az épület elé az egyik hallgató, és azt mondta, hogy az üzemeltető egyetlen épületrészt se tudott kiüríteni, sőt, a korábban elzárt Ódry Színpadot is sikeresen visszafoglalták a diákok. 

Este már az Ódry Színpadon tartottak hallgatói fórumot.

Related posts