Már az utcán is kötelező a szájmaszk, zárnak a színházak és a mozik északi szomszédunknál – egyre nagyobb a baj

Megosztás

Körülöttünk szinte mindenhol olyan szinten berobbant a járvány, hogy a tavaszihoz hasonló intézkedésekre kényszerülnek. És sajnos a magyarországi adatok sem túlzottan biztatóak.

Új óvintézkedések léptek életbe csütörtökön Szlovákiában a koronavírus-járvány megfékezésére, országszerte kötelező lett például a szájmaszkok viselése a közterületeken is.

Már a korábbi döntésekkel megtiltották a tömegrendezvényeket, és korlátozták a bevásárlók számát az üzletekben. Délelőtt 9 és 11 óra között az élelmiszerboltokat és a drogériákat a nyugdíjasok számára tartják fenn. Zárva tartanak a mozik, a színházak és az élményfürdők, a vendéglőkben pedig csak a teraszokon szolgálhatnak fel ételt. Az országos bajnokságok öt kiemelt sportágban – köztük a labdarúgásban és a jégkorongban – csak nézők nélkül folytatódnak. A középiskolák már hétfőn bezártak, és áttértek a távoktatásra.

Szerdán Szlovákiában 1929 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki, ez az eddigi legmagasabb napi szám. Igor Matovic kormányfő Facebook-oldalán azt írta, hogy a több mint ötmilliós országban szerdán 12 502 tesztet végeztek el, ami szintén az eddigi legtöbb. Matovic úgy vélte, hogy a szlovákiai járvány mintegy kéthetes késéssel a csehországi helyzet alakulását követi.

Szlovákiában a múlt héten ugrottak meg meredeken a koronavírus-járvánnyal összefüggő számok. Erre reagálnak a hatóságok, és több olyan intézkedést vezettek be, amely már a járvány tavaszi szakaszában is érvényben volt.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek