Hamarosan elektromos taxikba ülhetünk


A május 20-án meghirdetett, több fajta elektromos jármű beszerzésére indított pályázat keretében eredetileg 2 milliárd forint volt a személytaxi-szolgáltatással vagy személygépkocsis személyszállítással foglalkozó szolgáltatók számára elkülönítve. Mivel a lehetőség rendkívül népszerűnek bizonyult, a tárca megemelte a rendelkezésre álló keretet, hogy minden igénylő támogatást kaphasson. A pályázat keretében a maximum bruttó 15 millió forintos gépjárművek beszerzési árának 55 százalékát lehetett igényelni.

A közleményben Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte: eddig 279 tisztán elektromos taxi megvásárlására ítéltek oda támogatást 256 pályázónak, összesen 2,3 milliárd forint értékben, további 13 igénylés esetében még a hiánypótlást végzik a vállalkozók.

A tárca közleménye szerint ez a kormányzati program is gyorsítja a környezetkímélő járművek magyarországi elterjedését, amelynek üteme Magyarországon az európai élmezőnybe tartozó volt már korábban is.

A zöld rendszámos gépkocsikból több mint 20 ezer közlekedik a magyar utakon, kétszer annyi, mint a múlt év elején – tették hozzá.

Készült az Ökopolisz Alapítvány támogatásával.

Related posts