Ki a hibás, ha egy önvezető autó gázol halálra valakit és milyen mértékben? Az utóbbi évek egyik legkülönösebb ügye

Megosztás

Mi a helyzet, ha egy önvezető autó okoz halált? Kié a felelősség ilyenkor? Ebben az ügyben emberölésért emeltek vádat egy nő ellen.

Gondatlan emberölésért emeltek vádat egy nő ellen kedden Arizonában, miután az Uber egyik önvezető autója két éve elgázolt egy gyalogost.

A nő, Rafaela Vasquez biztonsági sofőrként ült a járműben, amikor az halálra gázolta Elaine Herzberget 2018. március 18-án. Ez volt az első olyan eset, hogy önvezető autó halálos balesetet okozott. A biztonsági sofőröket azért alkalmazzák, hogy közbeléphessenek, ha olyan forgalmi helyzet lépne fel, amit az önvezető technológia nem tud megoldani.

A balesetet elemző szövetségi jelentés több felelőst is azonosított: az Ubert, a biztonsági sofőrt, az elgázolt gyalogost és Arizona államot.

Egy másik vizsgálat megállapította, hogy az Uber deaktiválta az automata vészfékező rendszert, ami megmenthette volna a tilosban átkelő gyalogos életét. Ehelyett a cég a biztonsági sofőrökre hárította a feladatot, hogy kezeljék az önvezető rendszer hibáit. A szövetségi jelentés szerint Vasquez az út 34 százalékában a telefonját nézte. A gázolás előtt hat másodpercig sem az útra figyelt, és csak egy másodperccel a baleset előtt nézett fel. A nő ellen augusztus 27-én emeltek vádat, nem vallotta bűnösnek magát. A tárgyalása 2021 februárjában kezdődik.

444.hu

Kapcsolódó cikkek