Egymilliós áramcsekket kapott, rögtön dobott egy hátast

Megosztás

Nem irigyeljük Szilviát, aki egy átlagos társasházi lakás áramszolgáltatói számláján valami malőr miatt egymillió forintos összeget pillantott meg. Márpedig az óra annyit mutat, de ez fizikálisan is teljesen lehetetlen.

Kevés sokkolóbb pillanat volt Kővágó Szilvia életében, mint amikor teljes nyugalomban felbontotta az elektromos művektől kapott borítékot, amelyben az 50 négyzetméteres lakására kiállított számla volt 1 058 549 forint értékben.

Kinyitotta a borítékot, kivette az áramcsekket: 1 058 549 forint!

„Rettentően megijedtem és meglepődtem, amikor megláttam a számlát”

– kezdte feldúltan a nő.

Szilvia kálváriája akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy egy számlát állítása szerint önhibáján kívül nem fizetett be, mert elkeveredett valahol, és kikötötték a villanyóráját.

„Miután észleltem, hogy nincs áram a lakásban, kétségbeesetten telefonáltam az Elműnek. Közölték, hogy a fizetési hátralék miatt döntöttek az árammegvonás mellett. A probléma azonban orvosolható, ha befizetek 17 ezer forintot. Ezt megtettem, és lőn világosság az apró lakásban”

– idézte fel az elmúlt év végén történteket Szilvia.

„A visszakötéskor történhetett valami malőr, hiszen míg reggel 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére már 26 ezerre ugrott. Pár nappal később – épp az éves számlaleolvasáskor – viszont már 37 ezer volt. Nem sokkal ezután érkezett a végső csapás egy több mint egymilliós csekk formájában.”

Több panaszlevelet is írt, végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, a többit azonban – pontosan 500 ezer forintot –be kell fizetnie, ha nem akarja megint gyertyafénynél tölteni az estéit. Erre az összegre kapott részletfizetési kedvezményt. Ő azonban pontosan tudja, hogy nem hibázott, és szeretné, ha ezt az Elmű is elismerné. Tervei szerint egyelőre békés úton akarja rendezni az ügyét, ezért a békéltető testülethez fordult segítségért.

Propeller.hu

Kapcsolódó cikkek