Szijjártó: Soha nem engedtem magam köré a korrupciót

Megosztás

Bár a jachtozás óta végképp a korrupció igen erős árnyéka vetül a magyar külügyminiszterre, ő sziklaszilárdan kitart amellett, hogy tiszta, mint a kristály.

Magyarország külügyminisztere az állami közbeszerzések egyik legnagyobb nyertesének jachtján nyaralt, de továbbra sincs itt semmi látnivaló.

„Nem tudok újat mondani ebben a kérdésben, a helyzet az az, hogy a családdal és a barátainkkal eltöltött szabadidőt azt továbbra is a magánéletem részének tekintem” – mondta Szijjártó Péter az RTL Klub a nyaralása részleteit firtató kérdésére, mikor közös sajtótájékoztatót tartott Liam Fox brit volt védelmi és kereskedelmi miniszterrel hétfőn.

A magyar diplomácia vezetője azt állítja, hogy eddig is élesen szétválasztotta a magánéletét és a közéleti munkáját, és ez a jövőben is így lesz majd. Ez állítása szerint vonatkozik a döntéseire is, „tehát soha egyetlenegy magánéletbeli momentum sem befolyásolta semmilyen munkában meghozott döntésemet, és nem fog befolyásolni a jövőben sem”.

A tárcavezető megemlítette azt is, hogy „az elmúlt héten ebben az ügyben kezdeményezett vizsgálatok elutasítására vonatkozó döntések” véleménye szerint igazát támasztják alá.

„Soha, amióta itt dolgozom, semmifajta olyan döntést nem hoztam, amely korrupt szándékokkal lett volna kikövezve, vagy azok mentén született volna meg… Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat vagy korrupt szándékkal rendelkező embereket, soha nem tartottam fent ilyen kapcsolatokat, és nem is fogok fenntartani a jövőben sem” – állította.

Szijjártó tehát továbbra sem felelt arra a kérdésre, hogy mit keresett egy állami közbeszerzéseket sorra nyerő milliárdos nagyvállalkozó jachtján az Adrián, miközben olyan képeket posztolt a Facebookra, amely alapján úgy tűnt, hogy a hivatalában tevékenykedik. Gyurcsány lehetett, Karácsony, vagy Brüsszel, esetleg Soros.

Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek