26 év körül van az új fertőzöttek átlagéletkora

Megosztás

Bár általában enyhébb lefolyású következményekkel jár, nem egy harminc alatti is halt már bele a járványba. A gócpontok ezúttal leginkább a fiatalok által látogatott helyeken alakultak és alakulnak ki. A napi új fertőzöttek száma napok óta sokkal magasabb, mint tavasszal bármikor, de a fegyelmezettség tavasz óta jelentősen csökkent.

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályvezetője szeptember 4-én reggel az M1 aktuális csatornán. Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, akkor sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.

Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.Kérdésre válaszolva jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

Borsodihir.hu

Kapcsolódó cikkek