Új rekord: 292 új fertőzött egyetlen nap alatt Magyarországon

Megosztás

Most már egyértelműen kijelenthető: itt a járvány második hulláma.

Újabb 292 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon, olvasható a koronavirus.gov.hu-n. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 1588 fő. Az aktív fertőzöttek 41, az elhunytak 60, a gyógyultak 42 százaléka budapesti.

ÖSSZESEN 90 KORONAVÍRUSOS BETEGET ÁPOLNAK KÓRHÁZBAN, KÖZÜLÜK 7-EN VANNAK LÉLEGEZTETŐGÉPEN.

A koronavírussal kapcsolatos szemlélet változását jól mutatja, hogy március 11-én akkor hirdetett ki  veszélyhelyzetet a kormány, zárta le a határokat, tiltotta be a sporteseményeket és a nagyobb közösségi rendezvények és rendelte el az egyetemek bezárását, majd pedig március 13-án az iskolák bezárását, amikor a napi új esetszám még csak 3 volt.

Orbán Viktor szombaton reggel az operatív törzs ülése után azt mondta: a határok újbóli lezárásával sikerül megakadályozni a külföldről behurcolt fertőzések emelkedését. A kormányfő szerint most még időben vagyunk, hogy  az ajtónkon kopogtató második hullámot megfékezzük. 

Az aktív fertőzöttek 40 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Ahogy az új fertőzések adatai is figyelmeztetnek, a járvány nem ért véget, az aktív fertőzöttek száma ismét emelkedik, ezért nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása, olvasható a koronavirus.gov.hu-n.

Európában a járvány második hulláma elkezdődött, ezért szeptember 1-jétől ismét szigorodnak a külföldről való beutazás feltétételei. Alapszabály szerint külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig kötelező a 14 napos hatósági házi karantén.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek