Láthatóan nem méri jól fel az országban kialakult helyzetet Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, akinek távozását napok óta egyre többen követelik az augusztus elején tartott, minden valószínűség szerint elcsalt választások után – írja a 444.hu.
A Ceaușescu-pillanat? – ezzel a szöveggel osztotta meg az elnök ma reggeli beszédét Twitteren Shaun Walker, a Guardian Minszkben tartózkodó tudósítója.
Lukasenka egy minszki gyárban tartott beszédet, ahová helikopterrel szállították, hogy elkerülje a főváros utcáin ellene tüntető tömeget.
Max Seddon, a Financial Times riportere Twitterén arról ír, hogy az elnök a munkások előtt elismerte, hogy a korábban letartóztatott tüntetőket bántalmazhatták a rendőrök, de azt mondta, hogy az őrizetben lévő emberek támadtak először. A beszámoló szerint ekkor kezdték el kifütyülni Lukasenkát.
A munkásokból álló tömeg, akikről az elnök valószínűleg azt feltételezte, hogy legelkötelezettebb hívei, megállás nélkül azt skandálták, hogy: Mondjon le!
Lukasenka ezután azt mondta, lehet kiabálni, majd zaklatottan elviharzott.