Újabb szakaszába lépett a Szent István Vidékfejlesztési Program, amelyben a települések jövőjét érintő beruházások előkészítéséhez keresnek helyi résztvevőket. A jelentkezés már megnyílt, a következő hónapokban pedig az is körvonalazódhat, milyen fejlesztésekre tartanak leginkább igényt az érintett közösségek.
Tovább olvasomCímke: vidékfejlesztés
Borsodi térségek is érintettek az újonnan induló vidékfejlesztési programban
Új, hosszú távú vidékfejlesztési modellt indít a kormány Szent István Vidékfejlesztési Program néven. Az első, kísérleti szakaszban tíz, eltérő adottságú vidéki mikrotérségben kezdődik meg a program, köztük Borsod-Abaúj-Zemplénben Tiszaújváros és Gönc térségében. A kezdeményezés célja, hogy a jövőbeni fejlesztési döntésekben nagyobb szerepet kapjon a helyi tudás és a közösségek véleménye.
Tovább olvasomHova tűnt a taktaharkányiak pénze? A fideszes vidékfejlesztés emlékműve – elpárolgott 180 millió forint (videóval)
Szavakban és leírt számokban mindig remekül támogatta a Fidesz a magyar vidéket, csak legtöbbször ilyen értelmezhetetlen torzók és félkész épületek lettek az eredmények. Másfél évtizede így tűnnek el az EU-s pénzek, nincs ez másképp Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem. A sokadik ilyen botrányra hívja fel a figyelmet a független képviselő.
Tovább olvasomLázár János miniszter „Garantálom Jánossá” vált Sárospatakon
Bensőséges, családias fideszes fórummá vált kedden este Sárospatakon Lázár János építési és közlekedési miniszter őszi Lázárinfó turnéja. A hozzászólók a hála és a köszönet hangján, nem ritkán alákérdezve, a kormányzati propagandát felmondva szólították meg a minisztert, aki a kétórás program vége felé már maga is túl soknak érezte ezt az alázatot, és kifakadt: „Mondjanak már valami rosszat is, mert közvetít bennünket az ATV, nehogy azt higgyék már, hogy megszerveztük!”
Tovább olvasom