Újabb 300 millió adag Pfizer-vakcina érkezik az Európai Unióba

Ursula von der Leyen péntek reggel jelentette be, hogy az Európai Bizottság további 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről egyezett meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal – számolt be róla az Index. Az EB elnökének tájékoztatása szerint a vakcina 2021 második negyedévében lesz elérhető a tagállamok számára. A Pfizer amerikai gyógyszeripari vállalat és a BioNTech német biotechnológiai cég közös fejlesztésű oltóanyagából 300 millió adag beszerzéséről november végén kötött szerződést az Európai Bizottság, amely december 21-én engedélyezte a koronavírus elleni vakcina alkalmazását az EU-ban. Az oltások beadása karácsonykor kezdődött meg…

Tovább olvasom

Már Miskolcon is zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása

Kedd délutánig már több mint 300 dolgozó esett át már a koronavírus elleni védőoltás első adagján. Dr. Révész János főigazgató a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, december 30-án érkezett az oltóanyagok első szállítmánya Miskolcra, az ezt követő első munkanapon, tehát január 4-én, hétfőn kezdődött meg az egészségügyi dolgozók oltása – számolt be róla a Minap.hu. Az oltási terv szerint ezen a héten a fekvőbetegeket ellátó intézményekben kell beoltani a dolgozókat. Kedd kora délutánig mintegy háromszáz dolgozó kapta meg a védőoltást, és a városi kórházakban is elkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása. A védőoltásra…

Tovább olvasom

Szlávik szerint nem kizárt, hogy sosem szabadulunk meg a koronavírustól

Szlávik János úgy véli, hogy hosszú távon kell számolnunk a koronavírussal. Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a Blikknek adott interjúban elmondta, lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a járványtól. „Utoljára egy évszázaddal ezelőtt a spanyolnátha miatt került olyan helyzetbe a világ, mint 2020-ban. Most biztosan nem lesz újabb száz évünk a következő járványig” – mondta a szakértő, akit az Index idéz. A főorvos ugyanakkor bízik benne, hogy az első negyedévben, ha mindenki számára elérhető lesz a koronavírus elleni vakcina, a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát. Hangsúlyozta, hogy mindegyik forgalomba kerülő vakcina biztonságos, az esetleges…

Tovább olvasom

A Magyar Orvosi Kamara elnöke hiányolja az oltási tervet az oltási tervből

Kincses Gyula az ATV-nek nyilatkozva azt mondta: éppen az oltási terv hiányzik az oltási tervből – tudósít a Telex. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint egyelőre csak egy prioritási lista van, az oltás gyakorlati kivitelezésére vonatkozó elképzelések azonban hiányoznak. Az orvos szerint a kormány sem tudja, milyen ütemben fognak érkezni a vakcinák, hiszen globális hiány van. A MOK elnöke az ATV Startban azt mondta: a kollégái nem tudják pontosan, hogyan kell jelentkezni, még nem érzik a szervezettséget. Kincses saját elmondása szerint jelentkezett már oltásra, de még nem kapta meg. Kincses…

Tovább olvasom

Egyre többen tartják lassúnak az Európai Unió oltási programját

Sok tagállamban panaszkodnak erre, az Európai Bizottság szerint azonban a tagállamok a legmagasabb szinten hagyták jóvá a most végrehajtott stratégiát. Legutóbb a bajor miniszterelnök, Markus Söder fakadt ki az unió oltóanyag-beszerzésére – írja az Euronews magyar kiadása. Szerinte Brüsszel nem elég hatékony a Pfizer-BioNtech vakcinák beszerzésénél. Ebből a szérumból több unión kívüli ország lényegesen többet kap, mint Európa. Az Európai Bizottság azonban kiállt a saját beszerzési terve mellett. “Különböző oltóanyagokat szeretnénk, különféle gyártóktól. Emiatt több esélyünk lesz a biztonságos és hatékony oltóanyagok megtalálására is, amelyet jóváhagy majd az Európa Gyógyszerügynökség…

Tovább olvasom

Víruskutató: Ha március végéig nem oltunk be elég embert, jön a harmadik hullám

Kétféle stratégia van a világon az oltásra: van, ahol a halálozás csökkentését célozzák, és ezért az időseket oltják először, és van, ahol pedig a fiatalokat és a dolgozókat, hogy lassítsák a járványt – mondta az RTL Klub híradójának Rusvai Miklós víruskutató, akit az Index idéz. Szerinte bármelyik stratégiát választja is a kormány, fontos lenne, hogy MINÉL TÖBB EMBERT OLTSANAK BE MINÉL HAMARABB. Elmondása szerint már az is sokat segítene, ha az eddig oltásra regisztrált 600-700 ezer embert beoltanák. A szakember közölte, „nem tudni, hogy a 600-700 ezer ember beoltásához szükséges…

Tovább olvasom

Pozitív koronavírustesztet produkált egy héttel az oltás után egy ápoló

Pozitív lett a koronavírustesztje egy kaliforniai ápolónak egy héttel azt követően, hogy megkapta a Pfizer vakcináját – számolt be az Index a Reutersre hivatkozva. A két különböző helyi kórházban is dolgozó Matthew W. december 18-án írta közösségi oldalán, hogy megkapta a Pfizer oltását, és egy napig zsibbadt tőle a karja, de más mellékhatást nem tapasztalt. A 45 éves ápoló szentestére lebetegedett, miután a kórházban a koronavírus-osztályon teljesített szolgálatot – másnap kiderült, hogy koronavírusos. Christian Ramers infektológus az ABC-nek nyilatkozva elmondta, nem érte őket váratlanul az ápoló megbetegedése. A klinikai tesztelések…

Tovább olvasom

A korábbi tisztifőorvos szerint a védőoltás sem akadályozza meg, hogy elkapjuk a koronavírust és fertőzzünk

Falus Ferenc az ATV-ben beszélt a koronavírus Angliában felfedezett új mutációjáról: ha 70 százalékkal gyorsabban terjed, az azt jelenti, hogy 15 helyett 5 perc is elég a fertőzés átadására – idézi a korábbi tisztifőorvost a 444.hu. Szerinte a mutáció éppen azért kelthet félelmet, mert még nem tudunk róla sokat. Mindenesetre az eddigiek alapján úgy tűnik, nem halálosabb az ismert változatnál, és a vakcinák is jók lehetnek ellene, legalábbis a Pfizer-BioNTech és az AstraZeneca vezetői már nyilatkoztak erről. Falus szerint az alapján lehet majd lemérni a kormány teljesítményét a vakcinával kapcsolatban,…

Tovább olvasom

Vasárnap a teljes Európai Unióban megkezdték a koronavírus elleni védőoltás beadását

Vasárnap az Európai Unió (EU) mind a 27 tagállamában egységesen megkezdődik a lakosság koronavírus elleni összehangolt beoltása, miután az első adagokat szombaton mindenhová kiszállították – írja a HVG.hu. Az Európai Bizottság a június közepén elfogadott oltóanyag-stratégiájában azt szorgalmazta, hogy a beoltás minden tagállamban ugyanazon a napon kezdődjön meg. Az uniós országok vasárnap megkezdhetik az immunizálást, de dönthetnek úgy is, hogy 28-án vagy 29-én fognak hozzá. Ennek fényében apró érdekesség, hogy Magyarországon már szombaton elkezdődött az oltás beadása. Az Európai Bizottság hétfőn adott feltételes forgalombahozatali engedélyt a német BioNTech és az…

Tovább olvasom

Egy osztályvezető főorvos az első, akit itthon beoltottak a koronavírus elleni vakcinával

Ahogy arról mi is beszámoltunk, szombat hajnalban megérkezett az első 9750 adag koronavírus-vakcina Magyarország területére, ami 4875 egészségügyi dolgozó oltására lesz elegendő. A Pfizer-BioNTech szimbolikus mennyiségű oltóanyagát azonnal a Dél-pesti Centrumkórházba szállították, ahol már meg is kezdték az egészségügyi dolgozók beoltását – írja a Telex. Az MTI fotói alapján elsőkét Kertész Adrienne osztályvezető főorvos kapta meg Magyarországon a koronavírus elleni védőoltást, őt személyesen Szlávik János infektológus főorvos oltotta be szombaton. A Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa, Kertész azt mondta: régóta várta, hogy megkaphassa az oltást, mert ettől függ, hogy…

Tovább olvasom