Nagy lendülettel zajlik a Tisza párt jelöltállítása, de Magyar Péter eközben is folyamatosan járja az országot. Csütörtökön Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, Edelénybe, szombaton pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, Nyíregyházára látogat a párt elnöke.
Tovább olvasomCímke: Tisza
Kik a Tisza jelöltjei és mit érhetnek el? Politológusok értékeltek (videóval)
A Tisza párt egy hete jelentette be jelöltjeit és már el is indult az első körös belső előválasztási folyamat. Erről és más érdekességekről beszélgettünk a Borsod24 Politológusi podcast legújabb adásában, ahol vendégeink Csabai Bence Máté, Dózsa Gergely, Kiss Daniel és Ludvig Gergő Miskolci Egyetemen végzett politológusok voltak.
Tovább olvasomMutatjuk, kik maradtak versenyben a Tisza jelöltjei közül Borsod megyében
Ahogy arról a Szol24-en már több alkalommal olvashattak, november végére minden kérdésre választ kapunk, legalábbis ami a Tisza Párt végleges, 106 fős csapatát és országgyűlési képviselőit illeti, akik megmérettetik magukat az egyéni választókerületekben. Az első fordulóban csak Sziget-tagok szavazhattak egészen november 24-ig, majd egy északánál sem kellett több, hogy feldolgozzák az eredményeket és nyilvánosságra hozzák a második fordulóban rajthoz álló két jelölt nevét. Nézzük meg, kik ők.
Tovább olvasomTisza: Kedden reggel megtudjuk, választókerületenként melyik két jelölt maradt versenyben
Magas részvétel mellett zajlik a TISZA Párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter. A pártelnök szerint miközben a kormányoldal „levitézlett politikai komisszárjaival” áll szemben a civilekkel, a TISZA castingjának első fordulójában a szavazásra jogosultak több mint fele, egyes körzetekben pedig 70 százaléka már voksolt.
Tovább olvasomA Tisza egyik miskolci jelöltjét zaklatta Bohár Dániel
Nemcsak a közmédia szállt rá a tiszás jelöltekre de a Fidesz propaganda jól ismert arca, Bohár Dániel is, aki fáradhatatlanul keresi fel személyesen a párt budapesti jelöltjeit, de a fővároson kívülre már úgy látszik rest elmenni, a vidéki jelölteket inkább telefonon zaklatja.
Tovább olvasomA Tisza párt dinamikus berobbanása és a népszerűség lehetséges tetőzése – miskolci politológusok értékeltek (videó)
A Tisza párt robbanásszerű betörését követő eseményekről Magyar Péterről mint politikusról és az utóbbi hónapok közéleti eseményeiről beszélgettünk a Borsod24 Politológusi Podcast első adásában, ahol vendégeink Csabai Bence Máté, Dózsa Gergely, Kiss Daniel és Ludvig Gergő Miskolci Egyetemen végzett politológusok voltak.
Tovább olvasomA Tisza EP képviselője a párt egyik miskolci jelöltje mellett kampányol
Hétfőn este kezdődött meg a Tisza párt jelöltjeinek a bemutatása. A kiválasztási folyamat első lépésében három jelölt küzd meg egymással, majd a Tisza szigetek tagjai redukálják kettőre a potenciális jelöltek számát, végül kinyitják a voksolást és mindenki dönthet a végleges jelölt személyéről. Az első nap viszonylag eseménytelenül telt, de úgy tűnik mára már beindult a kampány.
Tovább olvasomMég szinte ki sem kerültek a Tisza jelöltek nevei, a megyei közgyűlés fideszes elnöke máris nekik ugrott
Ez gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a kormánypárti képviselők azonnal kritizálni és sározni kezdik a tiszás jelölteket, akik pedig még nem is a végleges jelöltek. A BAZ megyei közgyűlés kormánypárti elnöke azonnal ugrott is Brüsszelezve, háborút emlegetve, ám jött meglepő válasz is a posztra a követőktől.
Tovább olvasomMinden érdekesség egy helyen a Tiszás jelöltállításról
Hétfőn éjszakába nyúlóan, de végre nyilvánosságra hozták a Tisza Párt képviselőjelölt-jelöltjeinek listáját. Mintegy 315 fő indul azért, hogy közülük kiválasszák azt a 105 embert, akik egyéniben indulhatnak majd a 2026-os parlamenti választáson. A névsorban akadnak ismert és kevésbé ismert közéleti szereplők, de nagy számban teljesen civil jelentkezők is. Van, ahol a lista nem teljes, vagy ki sem jött, akadnak hírességek és más közéleti szereplők, de egy biztos: a bejelentett személyek közül senki nem nyilatkozik a sajtónak egyelőre. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.
Tovább olvasomŐk a Tisza jelöltjei BAZ megyében
A Tisza Párt 103 egyéni körzetben, választókerületként egy-egy Facebook-posztban mutatta be, hogy kik lesznek a potenciális kihívói a Fidesznek Magyarországon a jövő évi választásokon. Borsod-Abaúj-Zemplénben csak hat terület jelölt-jelöltjeit ismerhettük meg, a hetedik bejelentése egyelőre késik.
Tovább olvasom