Kivégeznek egy gyereket Észak-Koreában, mert bevitte az ottani diktatúrára hajazó sorozatot az országba

Halálra ítéltek egy középiskolás diákot Észak-Koreában amiatt, mert becsempézte és terjeszteni kezdte a Squid Game nevű dél-koreai gyártású Netflix-sorozatot az országban – írta meg az Index. Az elítélt kiskorú nemrég tért vissza Kínából az azzal határos Észak-Hamgyong nevű tartományba. Eközben egy rejtett USB-adathordozón magával hozta a világszerte nagy sikert arató sorozatot. Utána ezt az egyik legjobb barátjával együtt megnézte, majd a barátaiknak is meséltek róla, és többen is megvették az anyagot a diáktól. Minderről azonban a hatóságok is fülest kaptak, majd a múlt héten legalább nyolc diákot őrizetbe vettek. A sorozatot becsempésző fiút már bíróság…

Tovább olvasom