Mégis soron kívül oltják a papokat és lelkészeket, mert ők is kiemelkedő szerepet játszanak a koronavírus elleni védekezésben

A hírt maga, Gulyás Gergely miniszter jelentette be a közmédiában. A papok és a lelkészek is megkapják az oltást – jelentette be Gulyás Gergely pénteken Zánkán. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést azzal indokolta, hogy ők is kiemelkedő szerepet játszanak a koronavírus elleni védekezésben, valamint a járvány okozta nehéz időszakban.  Gulyás Gergely elmondta, hogy Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fordult az Orbán-kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok…

Tovább olvasom

Botrány: Soron kívül oltottak be több ismert embert

Hiába a kész oltási terv az egyelőre rendkívül szűk rétegnek, akik erre jogosultak, rengeteg hírességet, köztük színészeket és a volt kormányfőt. Vajon Magyarországon hogy reagálnának erre az emberek, ami Lengyelországban már bizonyítottan megtörtént? Botrányt keltett Lengyelországban, hogy soron kívül beoltatta magát a koronavírus ellen több olyan közszereplő, aki erre egyelőre nem lenne jogosult. Köztük van Leszek Miller európai parlamenti képviselő, volt kormányfő, valamint több színész. Az ügyben vizsgálat indul. A soron kívüli oltásokra azután derült fény, hogy Leszek Miller, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) politikusa múlt csütörtökön a Twitteren közölte: előző…

Tovább olvasom