A németországi eset ismét felborzolta a közvéleményt, az eddigi adatok szerint a férfi szándékosan hajtott nagy sebességgel a tömegbe. Négy ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek, amikor egy autó 100 kilométer/órás sebességgel belehajtott a tömegbe a Németország nyugati felén fekvő Trier városának egyik sétálóutcáján – jelentette be a városi rendőrség kedd délután. A halálos áldozatok egyike gyermek volt – idézte élő közvetítésében az RTL a City Radio nevű trieri csatorna tudósítóját. A gázoló azért tudott akadály nélkül végighajtani a sétálóutcán, mert nem volt lezárva, a koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt ugyanis a karácsonyi vásárt…
Tovább olvasomCímke: sebesség
Centiken múlott a szarvasgázolás, gyorsan reagált a sofőr – videó
Az egyik legijesztőbb lehet egy autós számára, amikor teljesen váratlanul ugrik elé valaki, vagy valami. Ebben a videóban egy szarvas jelent meg a semmiből, ha kicsit is gyorsabban hajtott volna, biztos a csattanás. A videó végén megjelenik egy másik szarvas is, óriási szökkenéssel. ” Ezt a videót tegnap készítettem Csákvár közelében. Én városon kívül mindig óra szerint 90-100 km/h közötti sebességgel hajtok és inkább a 90-hez közelebb, mert így érzem biztonságosnak. Kb. 30 centin múlt, hogy nem csaptam el pedig amint feltűnt az út szélén és eltelt az a bizonyos…
Tovább olvasom