Felfüggesztik a sztrájkot a tanárok az új kormány megalakulásáig

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez nem a sztrájk beszüntetését jelenti. Pénteken jelentették be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sajtótájékoztatóján, hogy mivel a választások után a jelenlegi kormány ügyvivő kormánnyá alakul, és nem hozhat érdemi döntéseket, szakszervezetekkel sem tárgyalhat, ezért a PDSZ felfüggeszti a sztrájkot, de csak az új kormány megalakulásáig – tudósított a 444.hu. Hangsúlyozzák, hogy ez nem a sztrájk beszüntetését, sem pedig a sztrájkbizottság feloszlatását nem jelenti, és az új kormánnyal, akárki is alakítsa meg azt, a sztrájkbizottság felveszi a kapcsolatot, és haladéktalanul folytatják a sztrájktárgyalásokat. “Amennyiben az új kormány képes a…

Tovább olvasom

Miskolcon és Tiszaújvárosban is folytatódott a tanárok sztrájkja

A PDSZ tájékoztatásában két borsodi település intézményét is megnevezték, ahol a harmadik napon részt vettek pedagógusok a figyelemfelhívó akcióban. Pénteken, a határozatlan idejű sztrájk harmadik napján is több iskolából vettek részt pedagógusok a tiltakozásban – számolt be róla a Telex. Ebben borsodi települések és intézmények is részt vettek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-oldala szerint a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Leszih Andor Úti Tagóvodájából is csatlakoztak pedagógusok a sztrájkhoz. Emellett a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnáziumban 26 pedagógusa sztrájkolt a hét utolsó tanítási napjuk, rajtuk kívül pedig egy tanár polgári engedetlenség…

Tovább olvasom

Kezdődik a pedagógussztrájk országszerte

A szerdától induló, határozatlan ideig tartó munkabeszüntetés értelmében a tanárok a következő napokban nem, vagy csak részben tartják meg az órákat – írja az Index. Rendhagyó sztrájk veszi kezdetét szerdán a magyar iskolákban, ez ugyanis az első olyan munkabeszüntetés, ahol egy rendelethez kell igazodni. Az idáig vezető út hosszú volt és rögös, ennek a főbb eseményeit az Index.hu gyűjtötte össze: A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) októberben alakított sztrájkbizottságot, követeléseik közt elsősorban a munkaterhek csökkentése és a bérek valódi rendezése szerepelt. Az érdekvédők hónapokon át tárgyaltak…

Tovább olvasom