Összeütközött két expresszvonat, legalább 30 halálos áldozat – videó

A baleset Dél-Pakisztánban történt, az elhunytakon kívül rengeteg sérült is van. Összeütközött két expresszvonat a dél-pakisztáni Szindh tartományban hétfőn, az első jelentések szerint legalább 30-an meghaltak, sokan megsérültek. A hatóságok a környéki települések lakóival együtt próbálták kimenteni azt a 25 embert, akik benn rekedtek a szerelvényben. A vonatokon összesen nagyjából 1 100-an utaztak. A szerencsétlenséget az első közlések szerint az okozta, hogy az egyik szerelvény egyelőre nem ismert körülmények között kisiklott, a másik pedig nem sokkal később beleütközött. Az országban az elöregedett vasúthálózat és a jelzőlámpák nem megfelelő karbantartása miatt…

Tovább olvasom