Növelik a Salkaházi program támogatási összegét

Húsz százalékkal megemelik a Salkaházi programban elérhető támogatás összegét az eredetihez képest, amit az idei évtől igényelni is egyszerűbben lehet majd – jelentette be Veres Pál polgármester szerdán, a városházán megtartott sajtótájékoztatón. A jobb kiszámíthatóság érdekében november 1-je és december 15-e között – postai úton – kapják majd meg a támogatást a jogosultak, a megyei nyugdíjfolyósítási igazgatóságnál meglévő címükre – mondta Veres Pál, aki bejelentette: Húsz százalékkal, 12 ezer forintra nő a Salkaházi programban nyújtott támogatás összege 2021-től. Ráadásul mostantól nem kell igényt beadni, ugyanis az igazgatóság nyilvántartására támaszkodva, hivatalból megállapítjuk…

Tovább olvasom