A járvány végének jele: nem tart több napi tájékoztatót az operatív törzs

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján – amelyről a Telex.hu tudósított – elsőként Kiss Róbert alezredes elsorolta, az ötmilliomodik beoltott után milyen járványügyi korlátozásokat oldottak fel, például hogy kültéren nem kell maszkot hordani, vagy hogy lehet lagzikat tartani. Kiss ezután arról is beszélt, hogy a határokon korlátozás nélkül beutazhat Magyarországra az, aki üzleti útra jön; igazolja, hogy az utóbbi három hónapban átesett a Covidon; van magyar védettségi igazolványa; vagy abból az országból jön védettségi igazolvánnyal, amelyikkel Szijjártó Péter külügyminiszter kétoldali megállapodást kötött. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője ezután…

Tovább olvasom

Huszonegy elhunyt, 164 új fertőzött pünkösdhétfőn

Az elmúlt 24 órában 164 új koronavírus-fertőzöttet találtak, ezzel együtt összesen 802 510 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsodban a a járvány kezdete óta 46 075 koronavírusos megbetegedést regisztráltak. Meghalt 21 beteg, így az elhunytak száma 29 581 főre emelkedett. Ez az érték október 11. óta nem volt ennyire alacsony. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 671 392 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 101 537 főre csökkent. 1417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 159-en vannak lélegeztetőgépen. Pünkösdhétfőn mindössze 3384 embert oltottak be, ezzel a…

Tovább olvasom

Egyre kevesebb az aktív fertőzött, de még mindig sokan vannak

Az előző napi adatok óta 657 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsodban összesen 45 916 esetet regisztráltak eddig. Elhunyt 47 beteg, számuk 29 427 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 661 564 fő. Az aktív fertőzöttek 4995-tel lettek kevesebben, most 110 034-en vannak. Az elmúlt 24 órában 191-gyel csökkent a kórházban ápoltak száma, jelenleg 1645 koronavírusos beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 195-en vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 69 271 oltást adtak be, a beoltottak…

Tovább olvasom

Öt százalék alatt a regisztrált fertőzöttek aránya

Szerdára 633 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, velük együtt a járvány kezdete óta összesen 799 588-an fertőződtek meg igazoltan a kórokozóval Magyarországon. Borsodban a regisztrált fertőzöttek száma a kezdetek óta összesen 45 788 fő. Az előző nap 14 662 tesztet végeztek el, amelyeknek 4,32 százaléka lett pozitív. A halálos áldozatok száma 52-vel, 29 329-re emelkedett. Gyógyultnak az adatok szerint eddig összesen 648 513 embert nyilvánítottak, az előző napon 7549-et. Az ismert aktív fertőzöttek száma 121 746, vagyis 6968-cal kevesebb a keddi adatnál. A kórházban ápolt koronavírusos betegek száma egy nap alatt 289-cel csökkent, összesen 1908-an szorulnak ellátásra. Géppel 224 embert…

Tovább olvasom

Leszállóágban a harmadik hullám

64-gyel nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma. Velük együtt már 29 277 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Lakosságarányosan az egész világon egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus miatt a járvány kezdete óta, mint nálunk, szerencsére már látszik hogy leszállóágban van a harmadik hullám. A járvány kezdete óta 798 955 fő kapta el a vírust. Borsodban a regisztrált koronavírusos megbetegedések száma 45 731 volt a járvány kezdete óta. Tegnap 75 693 ember kapta meg az első oltását – ez az április 30-i nagy Pfizer-roham óta a legmagasabb napi szám…

Tovább olvasom

Száz nap múlva kezdik meg a magyar vakcinagyár építését

Elindult a visszaszámlálás, száz nap múlva lerakják Debrecenben a magyar oltóanyaggyár alapkövét – jelentette be György László, a gazdasági stratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az operatív törzs hétfői tájékoztatón, amelyről az Index.hu tudósított. Hangsúlyozta: a járvány megmutatta, hogy a patrióta gazdaságpolitika hasznos volt. Mint fogalmazott, a koronavírus-válság minket igazolt. “A hazai oltóanyaggyár előkészítése is elkezdődött a koronavírus megjelenése előtt. Korábban előfordult vakcinahiány Magyarországon, például a kanyaró idején, ezért mindenképp szükség volt arra, hogy az ellátásbiztonságot saját oltóanyagból biztosíthassuk. Ebben az iparágban a kutatás-fejlesztés aránya magas, meghaladja a 16 százalékot. A…

Tovább olvasom

Elhunytak 71-en, ezzel 29 ezerre nőtt a koronavírus hazai áldozatainak száma

Az elmúlt 24 órában 1190 új koronavírus-fertőzöttet találtak, így már 796 390 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsod-Abaúj-Zeplén megyében a pandémia óta 45 501 fő kapta el a koronavírus betegséget. Meghalt 71 beteg, így az elhunytak száma 29 041 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 608 891 fő. A legfrissebb adatok szerint az aktív fertőzöttek száma 158 458 főre csökkent, egyetlen nap alatt 7311-gyel lettek kevesebben. A kórházban ápolt betegek száma 170-nel lett alacsonyabb, jelenleg 2612-en vannak, közülük 338-an vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 62 831 embert…

Tovább olvasom

Lassan, de biztosan mérséklődik a harmadik hullám

Az előző naphoz képest 1416 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, így a járvány kezdete óta 795 200-ra emelkedett azok száma, akik igazoltan megfertőződtek a kórokozóval. Borsod-Abaúj-Zeplén megyében a pandémia óta 45 375 fő kapta el a koronavírus betegséget. A járvány újabb 82 emberéletet követelt. A gyógyultak a hivatalos adatok szerint 600 461-en vannak, 8021-gyel többen, mint az előző adatközléskor. Az aktív fertőzöttek száma 6687-tel, 165 769-re csökkent. Kórházban 2782 koronavírusos beteget ápolnak, az előző naphoz képest 192-vel kevesebbet. Gépi lélegeztetésre 354 ember szorul. Ők a szerdai adatok…

Tovább olvasom

Tíz százalék alatt a pozitív vírustesztek aránya

Az előző naphoz képest 493-al emelkedett az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – derül ki a koronavirus.gov.hu oldalról. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 792 879 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2 nevű vírust. Ebből Borsodban 45 154 esetet regisztráltak a pandémia kezdete óta. A járvány halálos áldozatainak száma az elmúlt napon 99-cel emelkedett, 28 792-re. Keddre 6513 koronavírustesztet végeztek el, eddig összesen 5 545 305-öt. A pozitív tesztek aránya 7,57 százalék volt. A gyógyultak száma jelenleg 583 802, az aktív fertőzötteké pedig 180 285. Előbbi 8192-vel magasabb, utóbbi pedig 7798-al alacsonyabb adat a hétfőinél. Hatósági házi…

Tovább olvasom

Müller Cecília elismerte: lassabban haladt az oltás a vártnál a múlt héten

„Egyetlen vakcina sem képes 100 százalékos védelmet kialakítani, illetve mindig is voltak közöttünk olyan állampolgárok, akiknél nem kellőképpen válaszol a szervezet a vakcina beadására” – mondta Müller Cecília az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján, amelyről a Telex.hu tudósított. Az országos tisztifőorvos elismerte, hogy bár már hat vakcinával oltanak itthon, az oltási program az elmúlt héten lassabban haladt, de az átoltottság – az első adagot kapottakkal együtt – 44 százalékos, és ígéretes, hogy a gyógyultak száma már háromszorosa az aktív betegeknek. A 16–18 évesek az EESZT.gov.hu oldalon elkezdhetik az időpontfoglalást a védőoltásra.…

Tovább olvasom